
Hiszek abban, hogy mindannyian kaptunk tehetséget valamihez, gyakran több mindenhez is, amit örömmel végzük és eredendően jók vagyunk benne, így mások javát is szolgáljuk vele. Ha megtaláltuk magunkban ezeket a képességeinket, egyben örömforrásainkat és csináljuk, tanulunk, fejlődünk benne, gyakoroljuk azokat, akkor érezhetjük azt, hogy a helyünkön vagyunk. Értelmes életet élünk és jelen van az öröm, az inspiráció a mindennapjainkban. Persze az élet mindenképpen értelmes és szent. Én ezzel együtt abban hiszek, hogy a saját belső lehetőségeinket kibontakoztatni nagyon jó, felemelő, így tudok legjobban jelen lenni a világ számára is.
Szerintem érdemes foglalkozni azzal, hogy minél több öröm és felszabadultság legyen az életünkben, a munkánkban, a kapcsolatainkban. Ez egy önismereti út, tapasztalati és belső munka, igenek és nemek sora.
Én ezt az élményt megtaláltam az önismeretet segítő munkáimban, ami a coaching és a SzomatoDráma® egyénileg és csoportosan. A másik ilyen erős bevonódást és örömet adó tevékenységem a varrás, a textilek világa. Nagy kérdés, hogyan tudom ezt is mások javára és örömére fordítani, a sajátomon felül. Idővel erre is megérkezik a válasz.
Mára képzettségemet tekintve rendszerszemléletben és integrál szemlélettel dolgozó akkreditált coach és SzomatoDráma® egyéni konzulens és játékvezető, pszichodráma asszisztens vagyok.
A coaching folyamatok során nagyon szeretem azt, hogy egy hosszabb folyamat során rendszeresen találkozunk a kliensemmel. Figyelemmel kísérhetem a világának kibontakozását. És benne lehetek abban a bizalmas, közvetlen, kreatív és inspiráló térben, ami közöttünk kialakul és amiben együtt dolgozunk. A jóindulatra, őszinteségre és elfogadásra, befogadásra alapuló kapcsolat önmagában is nagyon jótékony és a kliensnek is, nekem is felemelő, úgy tapasztalom. A coaching ezen felül egy nagyon inspirált folyamat, tele ambícióval, tettre való készséggel, örömökkel és ünneppel is. Ezt is nagyon szeretem benne.
Az egyéni coaching folyamatokat gyakran ötvözöm a SzomatoDráma® játékokkal. Mert nagyon sokat segítenek a klienseknek igazán belsővé tenni a vágyott képet. Ami a megvalósulás első lépése. És a nehézségekkel való munkában is nagyon hatékonyak.
A SzomatoDráma® csoportokban ez az élményem kiegészül, mert többen vagyunk együtt ilyen mély, őszinte és befogadó módon, ahol a résztvevők vállalhatják magukat úgy, ahogy vannak. Gyakoroljuk a mélyünkre figyelést, kapcsolódást önmagunkkal, a tesünkkel, érzéseinkkel, belső világunkkal, felemelő vagy lehúzó gondolatainkkal. A szomatodrámában azt szerettem meg legjobban, ami nekem is sokat segített a saját önismereti folyamatomban, hogy nem fejből dolgozunk, hanem egy intuitívabb állapotból beleérzünk, mi van a szívünk mélyén. És a komoly témák feldolgozása közben nagyon meghitt, bensőséges módon vagyunk jelen, előbukkan a humor is, a játékosság és a gyógyító kreativitás. Mert mindig ott van a lehetőségünk, hogy döntsünk, válasszunk és változzunk és változtassunk. Megalkossuk belül, így idővel kívül is a még teljesebb, harmonikusabb életünket.
Végül is azokat a módszereket használom a munkám során, amelyek nekem sokat és mélyen segítettek a személyes életemben: a segítő beszélgetés, SzomatoDráma®, rendszerállítás, szimbólumokkal való munka és a bátorító és inspiráló együttlét.
2010 óta foglalkozom integrál szemléletű coachinggal, 2002 óta vezetek csoportokat, 2018 óta foglalkozom SzomatoDráma®-val.
TANULMÁNYAIM ÉS ÖNISMERETI MUNKÁIM:
SzomatoDráma® Játékvezető
SzomatoDráma® Egyéni Konzulens
Testtől Lélekig Alapítvány
Tanáraim: Pataki Bea, Oláh Kata, Dr. Buda László
Akkreditált Coach
Lemma Coaching – rendszerszemléletű és megoldásorientált coaching módszertanok
Tanárom: Wiesner Edit
Pszichodráma Asszisztens
Magyar Pszichodráma Egyesület
Tanáraim: Kökény Veronika, Daubner Eszter, Märveis Ildikó, Dr. Rapcsányi Éva
Művészetterápiás, pszichodráma, SzomatoDráma®, bodywork, 5Ritmus önismereti csoportok és egyéni terápia.
Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem