Hogyan segít a SzomatoDráma®játékod?

„Magamban hordom saját egemet.”

Szabó T. Anna

Mára sok – sok szomatodráma játékot vezettem. 4 fős kiscsoportban és nagyobb programokon is.
Nagyon sok minden tud jótékony, gazdagígó és gyógyító lenni számodra résztvevőként egy szomatodráma napon. A személyes szomatodráma játékod mellett még sok más élmény, találkozás is.

Mi egymásnak

Ha semmi más nem történne, csak jelen lennénk, és odafigyelnénk egymásra és magunkra, már az gyógyító lenne és nagyon sok embernek hiánypótló.

Több, mint 20 évvel ezelőtt, amikor az önismereti munkámat elkezdtem, egy női körbe, csoportba jártam. Hetente egyszer találkoztunk. Megosztottuk egymással, amit akartunk. Meghallgattuk egymást anélkül, hogy hozzáfűznénk bármit is. Csak odafigyeltünk. Egyszerűen volt tér, hely, idő elmondani. És voltak, akik meghallgattak, odafigyeltek. Megmutattuk a csoportnak a hét folyamán született rajzainkat az élményeinkről, érzelmeinkről. Csodálatos volt! Máig érzem az értékét.

Innen is tudom, a „megszentelt” figyelem, a hely, ahol értékelés nélkül beszélhetek, bármit, lehetek önmagam, az nagyon is szükséges és gyógyító.

Így vagyunk jelen ezeken a szomatodráma napokon is. Ilyen kitüntetett figyelemmel. Elfogadással. Együttérzéssel. Türelemmel. Érdeklődéssel. Egymás iránt. Önmagunk iránt. Ez utóbbit – saját magam iránt együttérző lenni – újra tanuljuk. Ráhangolódunk ismét magunkra. Mert elhangolódtunk. Ráhangolódtunk arra, hogy megfelelőek legyünk, hogy illeszkedjünk. És közben elhangolódtunk a saját belső hangunktól, a szívünk késztetéseitől, a saját spontán lényünk kifejezésétől. Újra magunkra hangolódunk ezeken a napokon. És magammal összhangban lenni, azt kifejezni, ami van – ez önmagában gyógyító és felszabadító.

Ezek intim, bensőséges helyzetek. Mert ahogy Feldmár András is mondja, az intimitás az, amit csak te mondhatsz csak nekem. Akkor és ott, köztünk születik. Egy ilyen környezetben.

Jó ebben lenni.

A saját játékod

„ A ritmusok bennünk vannak, csak fel kell ébreszteni őket,
hogy megtaláljuk saját egyedi lényünk kifejezésformáit.
A saját ritmusunkat.”
Gabrielle Roth

A játékodban ezer módon kapsz segítséget a kibontakozó játéktól.

Először csak szemléled a képet, amit te magad ábrázoltál a benned történő élményeidről. Akár testi élmények, tünetek, betegségek azok, akár az érzelmeid, akár ahogyan érzed magad egy élethelyzetedben – tartozik ehhez benned egy belső kép. És ahogyan ezt kivetíted, megjeleníted a csoporttársaid segítségével, ez már egy élmény és magával visz a mögöttes üzenetek felé. Új nézőpontot kínál neked. Ránézel kívülről, egy teljesen új perspektívából, mi zajlik benned. És ráismerhetsz: a belső konfliktusod, disszharmóniád emlékeztethet téged valamire az életedből.

Amikor aktív szereplőjévé válsz a belső képednek, a szereplők közé kerülsz, sok – sok lehetőséged van. A harmóniádat keresed. A következő nyugvópontot, ahová elvezet a kép. A személyes Igazságodon keresztül visz az utad. Az érzelmeid nyomában megyünk. Ami megérint. Ami felkavar. Vagy éppen az történik, hogy nem érzel semmit, bár „durva” a helyzet. Így születnek meg a kimondani valók. A kifejezni valók. Szavakkal. Mozdulatokkal. Érzelmekkel kísérve. Mindaz, ami ott és akkor Igaz. És rálátsz összefüggésekre is magaddal kapcsolatban. A szokásos működéseddel kapcsolatban. Az automatikus késztetéseiddel, választásaiddal, fókuszoddal kapcsolatban.

Így jutsz el olyan benned őrzött kapcsolati sebeidhez fontos embereiddel, vagy önmagaddal is, amelyeket valahogyan rendezni tudsz, elkezded rendbe rakni, feloldani amit lehet. Azzal, hogy kifejezed magad. A visszatartott szavaidat, érzéseidet.

A testi, érzelmi, életvezetési nehézségek mögött – sok éves tapasztalat mutatja, és a pszichológia is azt igazolja – működési mintázatok húzódnak. Hitek, hiedelmek, kapcsolati hiányok, többletek, nem a helyén lévő dolgok, amelyeket nagyon korai gyerekkorunktól hordozunk magunkban. Akkor élni segítettek. Mára már kinőttük, inkább gátol, mint segítene és itt az idő, hogy felülírd azokat. Átrendezd a képet olyanra, ami jobban segít élni. Új határok, távolságok, közelség, a figyelmednek új iránya, lehetőségek nyílhatnak. Belőled fakadóan.

Az játékban érzelmi bevonódás, az érzelmi korrekciós élmény, az átélés, a beleélés az, ami gyógyít. Amikor nem csak fejből mondod, mert tudod, hogy minek kéne lennie. Nem csak gondolkodsz róla, beszélsz róla. Hanem mintha ott lennél annál a Részednél – Énednél, aki éli, aki benne van éppen nyakig. Nehézben, örömben egyaránt. És egész testeddel átéled.

Különleges lehetőség a szomatodrámában, hogy ott van számodra a kísérletezés lehetősége. Sokszor nem tudod kigondolni. De a tested mindig vezet és súg neked. Mi az Igaz, mi nem az. Mit választasz tiszta szívből. És melyik út jár nehéz szívvel.
Kipróbálhatsz több szerepet akár és átélheted a „másik” helyzetét. Átélheted, milyen abban a pozícióban/szerepben lenni. Gyakran segít ez abban, hogy jobban megértsd magad, a nehézségedet, a reakcióidat, a belső „erőviszonyokat” benned.

Nem kell kigondolnod, hogy lenne jobb, mint ahogy most van. Sokszor nem is lehet. Hanem egyszerűen kipróbálhatod a térben. És érezni fogod, hol jó, hogy jó, merre visz a tested bölcsessége.

Találkozások

„Ha madarat szeretsz, égbolt legyél, ne kalitka.”
Szabó T. Anna

A játékodban fontos találkozásaid lesznek.

Találkozhatsz saját Én – részeiddel. A belső csapattal. Van, aki támogató, bátorító, hisz benned, lelkesít. És van aki inkább visszatart, félt, óva int, vagy szigorúan szól. Mindenki téged igyekszik segíteni a maga módján, még ha nem is tűnik annak. Ez a belső csapatunk jó régóta velünk van és szól a helyzetekben, ki milyen hangosan. Ami sokáig jól működött és rendben volt számodra, most lehet, hogy átrendeznéd. És a visszatartó erőidet valahogyan megszelídítenéd. A játékodban lehetőséged van egy újfajta együttműködést kipróbálni velük. Ami most aktuális neked. Az új minőség – ezt megérezheted.

Találkozhatsz a Belső Gyermekeddel. Mindannyian úgy járunk – kelünk, mint egy kis csapat. Itt van velünk sok – sok fiatalabb énünk, akik egykor voltunk. Egészen a kicsi magzat korunktól, ahogyan kezdtük ezt a földi életünket, gyermekkorunkon át a fiatal felnőtt önmagunkig és még tovább. Mindenki benne van a maga módján abban, ahogyan reagálunk helyzetekben. És azok a belső gyermeki részeink, akik valamilyen sebzettséget őriznek, hiányokat, vagy bántásokat, csak arra várnak belül, hogy végre meglássuk és magunkhoz öleljük őket.

Ezek a belső gyermek találkozások igazán gyógyítóak. Ahogyan együttérzel magaddal olyan, mint amikor magadat öleled át. Úgy, ahogy egykor szükséged lett volna rá, de nem történt meg. És most már mindig ott leszel magadnak. Olyan ez, mint amikor egy üres tartály kezd megtelni szeretettel, figyelemmel, öleléssel, ringatással, dúdolással, játékkal, melegséggel. Egy régen elveszett bizalom kezd helyreállni. A múltunkat nem tudjuk megváltoztatni. De azt, ahogyan ezt őrizzük magunkban – igen.

A szomatodráma játékodban találkozhatsz a Jövőbeni éneddel is, aki már túl van valamin, aki már tudja, éli azt, amire ma vágysz. A bölcsebbel, az erősebbel, a könnyedebbel, az érettebbel, olyannal, amire szükséged van, hogy kividd és az életedben is éld, meglépd, csináld a változást. Ezek a találkozások olyanok, mint amikor lesz egy kapcsolatunk egy bölcs öreganyóval/apóval, akihez bármikor odafordulhatunk a tanácsáért, a bátorításáért. A kapcsolat megszületett és élő marad. Ha ápolod. És komolyan veszed.

Kapcsolódás az érzelmeidhez

„Ha nem fejezed ki magad, lemondasz az erődről!”

Nagyon fontos része a játékodnak az érzelmi átélés.
Valamikor, kisgyermek korunkban mindannyian nyílegyenesen rajta voltunk az érzéseinken, kifejeztük, sírtunk, hisztiztünk, ordítottunk, nevettünk, ugráltunk örömünkben. Gyorsan váltottunk örömből bánatba és vissza. Olyan átjárható volt, elérhető, élhető. Valameddig.
Nagyon gyakran történik az, hogy a család, a minket körülvevő fontos felnőttek nem tudnak számunkra jól reagálni az érzelmeinkre, vagy nem mindegyikre. Vannak családok, ahol nem lehet dühösnek lenni, azt nem tolerálják a felnőttek, szidás, megszégyenítés, szeretetmegvonás jár érte.
Lehet okosnak lenni, megbeszélni, de nem lehet dügöngeni. Van, ahol elgyengülni, sírni nem lehet. Lehet panaszkodni, de nem lehet sírni.

„A kisfiúk nem sírnak! Katona dolog!”
„A kislányok nem ordítanak ilyen csúnyán! Csúnya leszel tőle!”
„Mit szólnak, mit gondolnak rólad, ha így viselkedsz!
Nézd csak, már mindenki minket néz, úgy hisztizel!”

Lassan megtanuljuk, hogy kifejezni azt, ami van, kimutatni az érzelmeinket nem jó. Mert az annyira fontos szeretet, ami a szülőktől jön, az nem jön akkor, ha én nyíltan megmutatom az érzéseimet, vagy egyes érzéseimet. És megtanulom, mit szabad mutatni/érezni és mit nem tanácsos ebben a családban/világban. És mivel nekem kisgyerekként létszükséglet, hogy minden áron a családomhoz tartozhassak, így hát megtanulom leválasztani az érzéseimet és azt magamban elhordozni.

Így jutunk el oda, hogy felnőttként néha azt találjuk, nem érzünk semmit, közöny van, közömbösség, üresség. Nehéz éreznem bármit, bár tudom, hogy most dühösnek kéne lennem, vagy fájnia kéne ennek, vagy most lenne a helye az örömnek.

Létszükségletünk felnőttként is, hogy az érzelmeinkhez visszataláljunk és azt szabad módon élhessük, kifejezhessünk a magunk felnőtt módján. Az örömöt, a fájdalmat, a dühöt és mást.
Ezt a kapcsolatot, az érző részeddel való élő kapcsolódást segít újra megtalálnod a szomatodráma játékod. És engedni, érezni újra nem is könnyű elsőre. Jó, hatürelmes vagy magadhoz és lassan, lépésről lépésre gyakorlod. És kell a ráismerés is, a szándékod, hogy keresed a helyzeteket, engeded magadad újra érezni.

A szomatodráma játékokban, úgy látom gyakran könnyeb a fájdalomhoz, a könnykhez közel kerülni és nehezebb a farkast kiereszteni és a dühöt, az agressziót megélni. Pedig az agresszió életenergia. Maga a születés is egy agresszív folyamat. Fájdalmas az anyának és a babának is. Az agresszió hozzá tartozik az élethez. Nem úgy, hogy bárkinek joga lenne agresszívan viselkedni egy másik érző lénnyel. Hanem úgy, hogy mindenkinek joga van dühösnek lenni, érezni a dühét és azt egy megfelelő (!) módon kifejezni. Mert amit nem fejezel ki, az belül tombol és megbetegít téged. Azt is gyakran látom, mivel a szomatodráma egy testi tünetekből kiinduló módszer – hogy az önfelemésztő betegségek mögött rendszerint elfojtott düh, ki nem adott feszültség, agresszió áll.

Ha valaki átlépi a személyes határaidat szavakkal, érintéssel, tiszteletben nem tartással, akkor érezheted a dühödet és nagyon fontos kifejezned ezt és az erődet, hogy ezt NEM! És ha ez történt veled gyerekként, az érzelmi nyoma ott van a testedben, az idegrendszeredben, a szívedben. Ha akkor nem tudtad használni az erődet (néma voltál, lefagytál, nem volt kinek elmondani, nem kértél, vagy nem kaptál valódi segítséget, elfogadást, védelmet – nem a te hibád!), ebben nem segítettek a fontos felnőttek téged, akkor ez ott maradt megrekedve benned, a testi/lelki rendszeredben.

A szomatodráma játékodban érvényes és gyógyító ordítani, ütni – vágni a párnát, káromkodni, hangosnak lenni és engedni a belső farkast. Mert ha itt nem teszed meg, védett körülmények között, akkor is utat tör magának, mondjuk önfelemésztő betegséged formájában (daganatok, felborult emésztés, autoimmun betegségek, életet veszélyeztető rohamok stb.) magad ellen fordulva, vagy a külvilágban, a társas kapcsolataidban oda nem illő, agresszív viselkesés formájában. A helyzethez nem adekvát indulat formájában.

Mindig jobb és helyénvalóbb arra dülösnek lenni, aki bántott – még ha valamelyik szülőd is az -, mint ezt elfojtani, mert nem illik, mert tisztelettel tartozom a szüleim felé, mert nekik amúgy is olyan nehéz az életük stb. A kettő megfér egymás mellett. Tisztelem a szüleimet. És ez nincs rendben/nem volt rendben úgy!.
Az elfojtott agresszió így is, úgy is utat talál magának. És azzal, hogy kifejezed magad (a szomatodráma szőnyegen, egy megfelelő formában) nem ártasz senkinek. De nagyon sokat használsz magadnak.

Igen, a düh egy másodlagos érzelem. Mögötte nagyon gyakran fájdalmat találunk. A hiány fájdalmát, hogy nem védtek meg, nem öleltek át, nem voltak ott, nem vígasztaltak, nem tartottak meg, nem álltak ki értem, magamra hagytak amikor szükségem lett volna rájuk. Anyura. Apura. Legtöbbször. Mégis, a fájdalmadhoz gyakran a dühödön kerresztül vezet az utad.

Vágyott kép

Az a jó a szomatodrámában – többek között, hogy a játékodban előre is tekinthetsz az életed idővonalán. Megalkothatod azt a vágyott képet a világodból, ami már készen van benned, érzelmileg átélhető számodra. Éppen azért, hogy beleengedd magad és átéld. Hogy érezd az érzést, ott vagy, benne vagy, már éled.
Mindig annyit, amennyi készen van és megalapozott benned belül. Ez nagyon fontos. A belső erődet fel kell építgetned/hozzáférned, ez az alapzat. Nem elég csak álmodni, és vízionálni. Ahhoz, hogy erősen hinni tudjál benne, érzelmi átéléssel, kell az az erő.
Azt tudod megvalósítani, amit el tudsz képzelni. Annyira, hogy szinte a bőrödön érzed az élményt, az illatokat, a színeket, a hangokat, a talpad alatt a lépteidet. Azzal, hogy átéled a játékodban, mert csinálod is mindjárt, egész testeddel részt veszel az élményben, magaddal is viszed. Mindig annyit, amennyire készen vagy belül.

Döntés

Gyakran oda vezet a játékod, hogy megláthatod, mennyire fontos a te döntésed, szándékod, a választásod, a figyelmed irány.

Az új határok felállításakor. A figyelmed fókuszának megválasztásakor. Hogy mire adod az erődet, energiádat, idődet, annak megválasztásakor. Hogy mit engedsz be a világodba és mit zársz ki onnan.
A mozdulatlanból a mozdulás idején. A próbálkozás, kísérletezés idején. Amikor nem jönnek az érzések, csak kattognak a gondolataid, akkor is. A szándék, hogy merre igyekszel. Amikor elakadva érzed magad, akkor is. Gyakran látom a játékokban, hogy a főszereplő miután kimondta, nem, ez lehetetlen, nem tudok mást tenni – egyszer csak úgy dönt, most mégis megpróbálja. És kiderül, hogy éppen erre volt szüksége, hogy tovább mozduljon a kép és átrendeződjenek az erőviszonyok a játékban és egyben benne magában.

Gyakran magát a változtatni képességet, a kezdés – befejezés – új kezdés ritmusát is tanuljuk. Mert az életben sem tudjuk sokszor a biztosat előre. Kipróbáljuk. Nem jó? Változtatunk.
Ez a legtöbb és nem is kevés. Ezt is tanuljuk a játékban. A játékok – úgy is mondhatjuk – a való élet főpróbái. Azért is, mert a játékod után gyakran a hétköznapjaidban is szükséges kialakítanod mindazt, amit a játékodban átéltél, amire rátaláltál magadnak. Az új határokat kidolgozni mondjuk a szüleiddel, vagy a munkahelyen, vagy más fontos személyekkel, vagy az új időbeosztásodért tenni, a nemet mondást begyakorolni a hétköznapokban, vagy elkezdeni megvalósítani a vágyott képet. Amit a játékodban megtettél, tovább kell vinned a hétköznapjaid szintjén is, egyébként visszarendeződik az életed a régi kerékvágásba. Kell ide a tudatosságod, a szándékod, a cselekvő erőd is.

Szabadság.
Látni és hallani azt, ami bennem van – és nem azt, aminek lennie kellene.
Elmondani azt, amit érzek és gondolok – és nem azt, amit mondanom kellene.
Érezni azt, amit érzek – és nem azt, amit éreznem kellene.
Kérni azt, amire szükségem van – és nem várni, várni, várni, amíg engedélyt kapok.
Merni, hogy azt tegyem, amit szeretek – ahelyett, hogy mindig a biztosat választanám.
Virginia Satir

Mások játékában

„Mint egy gyöngysor, úgy fűződnek fel egy szálra az egész nap élményei.
Az életem gyöngysorára.”

A különböző szerepekben, amiket kapunk, átélhetünk a csoporttársaink játékában, nagyon gyakran éppen azt a történetet éljük, ami a miénk is. Csak egy másik nézőpontból.

Gyakran van úgy, hogy valaki más játékában szereplőként hallasz meg erős mondatokat és az tud a szívedig jutni – ami a te életedben, valahogyan rád is vonatkozik. Vagy éppen neked van lehetőséged egy szerepben megérezni, átérezni állapotokat, érzelmeket – ami valahogyan a te életedhez is kapcsolódik. Olyan is van sokszor, hogy a saját játékodban nem tudsz az érzelmeidhez hozzáférni, nem tudsz megérintődni, bár látod te is, ott lenne a helye. De egy következő játékban, a más játékában, ahol „csak” szereplő vagy, mélyen megérintődsz és érzel, elsírod a te könnyeidet is néha. Minden élmény, ami a napon történik veled és megérint téged, a tiéd. Fontos neked, téged segít.
Sokszor hallottam már és magam is tapasztaltam, mennyit adnak ezek a szerepek, mennyire tovább fűzik a saját témánkat. És különleges módon én magam, játékvezetőként is benne vagyok ebben a körben. Nem véletlen sosem, kik jövünk össze. Gyakran nekem is ismerős a saját életemből valahogyan minden egyes téma, ami a szőnyegre kerül. Éppen csak többet foglalkoztam vele, megdolgoztam már a saját életemben.

Hogy megy a fejlődés?

A fejlődés, növekedés, gyógyulás, harmóniába kerülés, kikönnyülés, erősödés, belső építkezés – bárhogyan is nevezzük és éppen miről van szó nem egy pillanat műve. Egy folyamat. Időre van szükséged. Ahogyan gyermekként is lassacskán növekedtünk, úgy felnőttként is lassacskán, a magunk egyéni ritmusában tudunk tovább növekedni belül és változni, változtatni kívül, a hétköznapi életünkben, kapcsolatainkban.
Mégis a pillanatoknak fontos szerepe van. A döntés, az elhatározás, a megérzések, ráérezni valamire – mind egy pillanat műve. Kimondani valamit. Megtenni egy lépést. Egy fontos pillanat. Amikor megerednek a könnyeid. Kinyílik egy belső ajtód. Fontos pillanat. Ezekhez eljutni, sokszor a belső erőt összegyűjteni egy folyamat.

Ezért aztán újra – és újra szomatodráma játékba viheted, ahogy éppen vagy, amivel éppen bajlódsz az életedben. És hozni fog neked egy következő láncszemet, élményt, felismerést, valami fontosat, igazat.

Türelem is kell ehhez a munkához. Kitartás is. Belátás is. És közben élni az életünket, ahogyan legjobban tudjuk. Mert minden belső „műhelymunka” után ki kell menni és élni az életünket. Tapasztalni. Egymás között. Valóságos kapcsolatokban. Valóságos emberekkel. És megvalósítani mindazt, amit a játékban megléptél. Kint. Az életedben.

„A sorsod az, hogy oda megérkezz, de az utazást semmiképp se siettesd!”
Elif Shafak

A női kör ereje

A női körnek külön ereje van. Amikor csak nők jövünk össze szomatodrámázni, más energiák vannak, mint a vegyes csoportokban. Nem jobb, nem rosszabb. Más.

Elizabeth Davis és Carol Leonard bábák és a női testre specializálódott gyógyítók különböző kultúrákat és mitológiai személyeket tanulmányozva gyűjtötték össze a női létünknek 13 archetípusát, amelyet a női élettapasztalat hozott világra és amelyek női életünk különböző szakaszaiban vannak jelen, más és más intenzitással. Ezek a női kollektív képességeink tudásait hordozzák magukban.
A testünk változásai kísérik végig ezt a női életkört. A hozzájuk kötődő felismerésekkel kapcsolódhatunk a nőiségünkben rejlő erőhöz és bölcsességünkhöz. 
Minden életszakasznak és archetípusnak megvannak a maga örömei, leckéi és lehetőségei.

Tizenéves lányságunk, tinédzser lányéveink idején éljük először a vérnővérségünket. Megérezzük és megszeretjük a női összetartozást, egymás támogatását, a szövetséget. A féltékenységen és az írigységen való felülemelkedésre, helyette az összefogásra, egymás támogatására tanít ez az archetípus és ez az időszak.

Aztán később, egy érettebb női korszakunkban, a negyvenes éveinkben, a változókor előtt érezzük megint nagyon erősen ezt az összetartozást. Nagyon szükségünk van ebben az érzékeny időszakban más nők támogatására, az egymás mellett állásra, a szolidaritásra és a szeretetteli józanságra, az együttérző és őszinte szavakra egymás között. Ez a női kör ereje.

Van, amit nők egymás között könnyebb kimondanunk, felvállalnunk. Azt tapasztalom a szomatodráma kiscsoportokon is, hogy az intim női témákról, testrészek tüneteiről, betegségekről is könnyebb női körben beszélni. És mindannyian ismerjük, mit jelent az, hogy a testünk a hold ritmusára ciklikusan működik. Ezt a hullámtermészetünket mind éljük a magunk módján. Nagyon tudunk egymáshoz kapcsolódni, egymást megérteni, elfogadni és együttérezni.

A vegyes csoportok ereje

Amikor férfiak és nők együtt vagyunk az önismereti csoportokon, ez a bensőségesség, így felvállalni magunkat, találkozni a férfi/női sebezhetőséggel és együttérzéssel különleges és sokat adó élmény.

Sokan sérültünk gyermekkorunkban, mert kislányként nem volt eléggé jelen édesapánk. Érzelmileg nem volt elérhető. Kevés volt az ölelés, az ölbe kuporodás, a közös jó élmények. Vagy túl sok volt, egészségtelenül, bántalmazóan, traumatikusan sok volt. Valami. És éppen így kisfiúként édesanyánkkal.
A vegyes csoportokon az ellenkező nemű társaink jelenléte előhívhat sok régi érzést, ahogyan vagyunk mélyen a férfiakkal, nőkkel. És ott lehetnek számunkra a gyógyító jelenlétükkel, amikor egy szerepre kiválasztva éppen a legjobb édesanyát/édesapát, vagy a vágyott társat hozzák el a világunkba.

Egy bensőséges ölelés – a csoport biztonságos keretei között – hiányokat töltöget bennünk. Megtapasztalni, hogy így is lehet kapcsolódni. Így is lehet figyelni és figyelmet kapni. Nőként egy férfitől. Férfiként egy nőtől.

Sokat ad az is, hogy láthatjuk egymást a nehézségeinkben, őszintén. A vágyainkban, nyíltan. Az örömeinkben, együtt. Akinek hiányai vannak a gyerekkorából a szüleitől, gondozóitól, annak minden cseppje a szeretetteli jelenlétnek és kapcsolódásnak gyógyító.
A csoport biztonságos tere és keretei, amire én csoportvezetőként odafigyelek, jó lehetőséget kínálnak erre. Az életben ritka az olyan helyzet, ahol ilyan biztonságosan tudunk jelen lenni egymással. Nem szaladunk ki a védelmet nyújtó „játszmáink” fedezékébe. És nem bántjuk egymást akaratlanul is a véleményeinkkel, tanácsainkkal, hozzászólásainkkal. Mert a csoportvezető lágyan ott tart az irányon. Van idő. Tér. Értéke a minőségi jelenlétnek. Az őszinteségnek.

Mikor elég a SzomatoDráma® és mikor nem?

A saját intenzív, transzformatív önismeretei munkámat úgy 22 évvel ezelőtt kezdtem el. Művészetterápiás táborok, zárt csoportfolyamatok, egyéni terápia váltották és kiegészítették egymást. Lényegében a mai napig elmegyek egy megfelelő terápiás helyzetbe, ha úgy érzem, erre van szükségem. Ez személyes emberi igényem is és szakmai felelősségem is. Egyébként is úgy gondolok az életre, hogy amíg élünk, van lehetőségünk a változásra, egyre inkább a helyünkre kerülni, önazonosabban élni és azt is hiszem, hogy ehhez az élet hozza is a szembesüléseket az éppen megdolgozandóval. A szakmai munkámban pedig nagyon nagy részben a személyiségemmel dolgozom. A módszertani tudásom mellet. Ezért nagyon fontos a személyiségemnek a megdolgozottsága, a találkozásaim a saját árnyékaimmal.
Az idő haladtával és minél érettebb a személyiség, ezek annál kevésbé megrengető folyamatok. De vannak az élettel velejáró, szükségszerű krízisek. Gondoljunk csak az élet nagy veszteségeire. A szülők, közeli hozzátartozók elvesztésére. A gyászra. Vagy komolyabb betegségekre. Számomra mindig aktuális a gyengéd odafordulás a belső világom felé.

A szomatodrámával 2018 óta foglalkozom. Azt látom, hogy akkor segít igazán a szomatodráma abban a formájában, hogy havi egyszeri találkozóink vannak, de mindez a te szabad bejelentkezéseden alapul és nincs elköteleződés egy hosszabb folyamatra – ha neked az életed nagyobb részben működik, a fontosabb életterületeiden többnyire tudod élni a mindennapokat. De elakadtál, szükséged van segítségre a változáshoz, valamire, ami beindít, ahol találsz egy belső iránymutatást a hogyan továbbról.

Vagy amikor elrendezetlen kapcsolataid vannak, ebből belső feszültségeid élő, vagy már nem élő számodra fontos személyekkel és ennek a terhét szeretnéd elrendezni magadban.

Vagy amikor egy betegség, testi tünet érzelmi, lelki összefüggéseit keresed magadban.

Azokban az esetekben viszont, amikor az élet általában nehéz, minden területén. Nehéz önmagadat ellátni, nem nagyon vannak élő, aktív emberi kapcsolataid, talán a munkádat ellátni is nehéz, vagy drámaibban látod az életedet és benne magadat – tapasztalatom szerint neked nem havi egy – egy szomatodráma alkalomra van szükséged, hanem egy heti rendszerességű pszichoterápiás kísérésre és munkára. Én magam nem vagyok pszichoterapeuta. Mindezt az általam bejárt sokrétű és hosszú önismereti út és a szakmai gyakorlatom alapján mondom. Amit eddig láttam.

Nagyon fontos a helyén értékelni ezt a módszert, ami nagyon sok jót tud hozni neked résztvevőként, de az is lehet, hogy önmagában nem lesz elég. A szomatodráma nagyon jól ki tudja egészíteni viszont a kognitív terápiás folyamatokat a pszichológusod egyetértésével. Vagy bármilyen egyéni terápiás folyamatot is, ha nem jársz mellette csoportos terápiára. Mindezek mellett csodás lehetőség eljönni egy-egy szomatodráma alkalomra. Vagy rendszeresen részt venni a szomatodráma csoportokon.

És akkor is az, ha szeretnél cselekvően, játékosan, gyakorlatiasan, élményszinten, megtapasztalva kísérletezni, próbálkozni, változtatni, új utakat, megoldásokat keresni a magad számára valamilyen témádban.
Együtt másokkal.
Egy biztonságos környezetben.
Szakmai kíséréssel.

„Valójában tudjuk, mire van szükségünk.
Mi hiányzik.
Vagy mi a túl sok.
Csak komolyan kell vennünk magunkat.”

Olvasmány és Zene

• Buda László: Mit üzen a tested?
• Buda László: Mit üzen a lelked?
• Elizabeth Davis és Carol Leonard: Életkör
• Ruediger Dahlke: A lélek árnyai
• Weöres Sándor: A teljesség felé
• Cariño * Nadia Larcher ft. Juan Quintero & Miguel Vilca
• A Winter Garden * Lorena McKennitt