Örömteli élet – coaching célok

„Nem szabad maradékokkal élni, holott az élet csábítja az embert a hazugságokra. ‘Most sajnos nem élhetek kedvem szerint, mert szigorlatozom. Most sajnos felvételizem. Most éppen skarlátom van, azért nem. Most szerelmes vagyok, most házasodom, ez csak átmeneti időszak, most a feleségem terhes, ez is csak átmeneti időszak, most a gyerek még pici, átmeneti időszak, most állást változtatok, átmeneti időszak.’ És eltelik az élet egy merő hazugságban, mert olyan, hogy átmeneti időszak, nem létezik. Nincs az ember életében átmeneti időszak. Amit megél, az az élete. Késő rájönni hetvenhét éves korban, hogy hűha, ez volt az életem! Én azt gondolom, hogy maradékok nélkül végigélni azt, amit egy életkor, egy élethelyzet, egy társadalmi környezet lehetővé tesz – ez a titka annak, hogy jó vénségben és az élettel betelve haljunk meg.”

Popper Péter: Lélekrágcsálók

Tavaly a Covid miatti hirtelen leállások során több emberrel is azzal ültünk le beszélgetni egyéni coaching keretében, hogy most hogy úgyis kirúgták, leépítették, már nem akar a régi verklibe visszatérni. Eltelt az életből negyven valahány év és ez után már valami olyat szeretne csinálni, ami a szívéhez közelebb áll, amit már régóta dédelget, de még nem valósította meg, vagy valami értelmeset szeretne csinálni azon túl, hogy másnak dolgozik pénzért, amiből a számláit kifizeti.

Egy másik helyzet, amikor arról beszélgettünk alkalomról alkalomra, hogy egyszerűen értékrendjében kinőtte a régi munkahelyét a beszélgetőtársam. Szakmailag minden továbbra is érdekes és van benne kihívás, de emberileg már nagyra nyílt az olló. Váltani kéne, mert az egészség is rámegy, ha marad.

Aztán ott van a nő, aki régóta próbálja, hogy olyan tevékenységből éljen, amit szívesen csinál és aminek értéke is van mások javára. Hogy meg is éljen belőle. Hogyan vágjon bele, vagy inkább hogyan forduljon rá teljes erőbedobással és szívvel – lélekkel az ügyére?

Értelmesen megélt élet

Az értelmesen megélt élet dilemmája legtöbbünkben az életközép környékén bukkan fel. Amikor már azon kezdünk gondolkodni, ami még előttünk áll, rendelkezésre áll az életünkből, azt mivel töltsük is el, mire rakjuk az energiánkat. Egyáltalán felmerül a gondolat, hogy az élet véges, az időnk is az és az energiánk is egyre fogy. Nem mindegy, mire fordítjuk.

Keresünk valamit. Harmóniát? Szenvedélyt? Örömet? Megelégedettséget? Biztonságot? Boldogságot? Fel is bukkan időnként. Tudatosan tehetünk valamit vajon? Ha már igaz, hogy a fejlődésnek nincs határa, akkor biztosan ebben a témában is tehetünk. Pár iránytű gondolat, megközelítése a témának.

Megérzések, vagy racionalitás?

A megérzéseimet kövessem, vagy tervezzek ésszerűen és keményen legyek rajta, hogy valami kielégítőbb életem mindennapjaihoz jussak? Biztosan nem vagy – vagy. Itt sem a végletek a megoldás. Akik úgy képzelik, hogy a spontán élet révén elkerülhetik a célok kitűzését és azon fáradozást, általában vakon követik az ösztöneiket és a neveltetésük által előírt célokat. Vakon, tehát tudattalanul.

A szívemre hallgassak, vagy az eszemre? A szívemre hallgatás az intuíciómmal való kapcsolat gyakorlása. Intuícióm, megérzésem, belső hangom, ösztönöm – így nevezzük. A szívközpontba csendesedéssel kapcsolatba léphetünk vele. Iránytű a merre továbbhoz.

A szívközpont a mellkas közepén, a szív szervünk magasságában van energetikailag. Szívcsakra, anahata, szanszkrit jelentése örökké megújuló.

A szívcsakra fontos „megismerő szerv, jelző szerv” a társas helyzeteinkben. Csakhogy a nyugati kultúrákban erről nem szívesen veszünk tudomást, mivel a racionalizálás és intellektus útján érzékeljük kulturálisan tanult módon a világot. A megérzéseink meghallását és követését hozzá tanulhatjuk és gyakorolhatjuk mindehhez.

Meghalló gyakorlatok:

• Elcsendesedés, csendben ülni, feküdni (nem aludni).
• Légzés, nyugodtan, egyenletesen, rekeszizomlégzés.
• Séta, gyaloglás a természetben (egyedül, vagy másokkal együtt, de csendben).
• Meditáció, relaxáció.
• Testérzetek megfigyelésének gyakorlása (mit és hol érzem a testemben adott pillanatban).
• Érzékszerveim élesítésének gyakorlása (látom, hallom, szagolom, ízlelem, tapintom és ezekre fókuszáltan figyelek).

Követő gyakorlatok:

• Komolyan veszem a belső hangot és kezdem megvalósítani az ötleteimet.
• A kicsikkel kezdem, minden ötlet értékes.
• Kezdem azokkal, amelyekben úgy tűnik, nincs sok kockázat.
• Mit tapasztalok, ha kezdek arra felé menni, amit a belső hang mond? Milyen érzés? Mennyire van sima útja? Emel, vagy lehangol?
• Ha nem veszem komolyan a belső hangot, elhalkul, ha komolyan veszem, „beszél” hozzám.

Megérzésből eredmény

A racionalitásunk használatával tudjuk a megérzéseink, ötleteink megvalósítását megtervezni, lépésekre bontani, célokat kitűzni, terveket készíteni, napi tennivalókat összeállítani.

A kettőt együtt használjuk.
Itt is, mint mindenben az életben igaz, a régit és az újat, a keletit és a nyugatit, a különböző kultúrákból érkezőket, a sokféleképpen mást együtt használva többre jutunk, mint ha csak „tisztán egyfélék” akarnánk lenni.

GRIT – coaching célok elérése

„Az erőfeszítés nélküli készség csak a lehetett volna. Az erőfeszítés az, aminek révén a tehetség készséggé válik és termékeny lesz.”
GRIT: hosszú távú céljaim eléréséhez szükséges szenvedélyem és kitartásom; határozottságom, bátorságom, elszántságom.„
Angela Duckworth

A lelkesedés gyakori, az állhatatosság ritka. Jól csinálni valamit együtt jár azzal, hogy az ember oda teszi magát.

Ha megvan a megérzésem valami iránt, az után következik a megvalósítás, ami sokféle élménnyel jár, sikerekkel és bukásokkal is, felváltva. Vajon mi kell ahhoz, hogy a céljaimat képes legyek megvalósítani?

Pszichológiai vagyonom a kiemelkedő (önmagam legjobbját megélni képes) létezésemhez:

1. Szenvedélyem
   Belülről fakadóan, önmagáért élvezem, amit csinálok.
2. Gyakorlásom
   Koncentráltan, teljes erőbedobással, akadályokat legyűrve gyakorlok.
3. Van értelme!
   A végső célomhoz tartozik a tevékenység, van értelme a munkámnak, ez táplálja a szenvedélyemet. Gyakran együtt van meg, hogy érdekes + mások jólétéhez is hogyan járul hozzá, amit csinálok.
4. Reményem – kitartok és felnövök a feladathoz.

Szenvedély

„Komolyan mondom, minél többet főzök, annál jobban szeretek főzni. 40 évembe telt, mire megtaláltam a valódi szenvedélyt az életemben, leszámítva a macskákat és a férjemet.’
Julia Child

Belülről fakadóan, önmagáért élvezem, amit csinálok. Az érdeklődési kör végül is nem önelemzésből derül ki, hanem a tapasztalat során. A három lábú szék (1) érzem, (2) gondolom, (3) csinálom mindhárom eleme fontos. Kedvem van hozzá, mondják mások (tanáraim, szüleim, barátaim), hogy jó lehet nekem, valami önismereti kérdőívet is kitöltök, visszajelzéseket kapok, van egy mentorom, coachom, segítőm, de mindezeknél sokkal erősebb élmény a csinálás, tapasztalás.

Szenvedélyes tevékenységem:

• Érdekel a téma, izgat, izgalomba hoz, kedvem van hozzá.
• Valami olyasmin dolgozok, amit szeretek annyira, hogy hűséges maradok hozzá hosszabb távon is.
• Bátorítást és szabadságot kapok (támogatóimtól, önmagamtól), hogy rájöjjek, mit élvezek igazán.
• Kísérletezek, próbálkozok.
• Ha nem sikerül, engem segít. Tanulok belőle. Emberi.
• Támogató közösségemet megkeresem. Melegszívű mentort keresek magam mellé.
• Keresem a hasonlóak társaságát (hasonlóért lelkesedők, ugyanolyan értékrendűek köre).

Sosincs késő keresni magamnak egy szenvedélyes tevékenységet, amíg élek! Bárhol tartok az életemben, bármi történt eddig velem, hogy ez után mi lesz, azt már magam is alakítom.

Gyakorlás

„A profikat jobban érdekli, hogy mit csináltak rosszul – hogy kijavíthassák azt -, mint az, hogy mit csináltak jól.„

Gyakorlás, azaz megteszem a tennivalókat, lépéseket a célom érdekében. Koncentráltan, teljes erőbedobással, akadályokat legyűrve gyakorlok. A legjobb fejlődési mód, ha olyanokkal gyakorlok együtt, akik egy kicsit jobbak nálam a témában (szociális multiplikátor hatás – Jim Flynn új-zélandi szociológus). Például egy jó mentor, coach segítségével. És egy közösséghez tartozással, ahol a többiek kicsit előttem járnak a témában.

A teljes erőbedobást megelőzi a világos és reális célom meghatározása. Azokhoz tennivalók, lépések összegyűjtése.

Átgondolt gyakorlás

1. Világos célom van (konkrét, mérhető, hozzám reális).
2. Koncentrálok és megteszem a legtöbbet, amit tudok.
3. Azonnali visszajelzést kapok (plusz – mínusz).
4. Érdekelnek a negatív visszajelzések is, mert abból tanulok, ott fejlődhetek.
5. Ismétlek, finomítok.
6. Apránként emelem a lécet.
7. Ugyanabban az időben és ugyanazon a helyen végzem a gyakorlást (célhoz vezető tevékenységet), ez segít.
8. Nem ítélkezek (önmagam felé) és koncentráltan gyakorlok tovább – azaz nem baj, ha nem olyan szuperül megy valami még.
9. Hogy milyen mértékben tudok fejlődni, az a gyakorlásomon, próbálkozásaimon múlik és nem annyira az induló „tehetségemen”.

„Ha megfigyelünk egy csecsemőt, aki azért küzd, hogy fel tudjon ülni, vagy állni …. egyik kudarc követi a másikat. … Láthatjuk, mennyire koncentrálnak, mennyi pozitív visszajelzést kapnak, mennyit tanulnak. … A gyerekek óvodába kerülve kezdik észrevenni. hogy a hibázásaik bizonyos reakciót váltanak ki a felnőttekből. … A gyerek tudtára adjuk, ha valamit rosszul csinált. Mit tanítunk ezzel a gyerekeknek? Zavart, félelmet, szégyent.”

Van értelme

A munkám révén jobb hely lesz a világ.
A végső célomhoz tartozik a tevékenység, van értelme a munkámnak, ez visszatáplálja a szenvedélyemet. Gyakran együtt van meg a ráismerés, hogy számomra érdekes és egyben mások jólétéhez is hogyan járul hozzá, amit csinálok.

A szenvedély egyik forrása az érdeklődés, a másik a magasabb rendű cél, az a szándék, hogy hozzájáruljunk mások jóllétéhez. Először van én-orientált érdeklődés, majd jön a gyakorlás, utána a magasabb cél, aminek már nem én állok a középpontjában. És persze a szándék, döntés, hogy mindezt jóra, vagy rosszra használom. (Vannak és voltak kiemelkedően teljesítő emberek, akik végső céljukban tömegeknek ártottak, ártanak.)

Ahhoz, hogy hinni tudjak abban, hogy az erőfeszítéseim nem hiábavalóak, fontos élmény a gyerekkoromból hozott szerepmodellem. Egy számomra fontos személy példája, aki küzdött az értékrendjéért, azért, amiben hitt és annak volt értelme, láthattam, hogy az felemelő dolog számára.
Akár mennyi éves vagyok, sosem túl korai, vagy sosem túl késő gondolkodni azon, mi az én magasabb-rendű célom az életemben. És mindig találhatok magam mellé szerepmodellt, példaképet, ösztönző személyt, aki előttem jár.

Kiindulások:

• A munkám hogyan van pozitív hatással másokra?
• Szerintem hogyan lehetne jobb hely a világ?
• Én mit tehetek érte?
• Mit tudok tenni azért, hogy a jelenlegi munkám jobban kapcsolódjon az értékrendemhez?
• Ki az a személy a környezetemben, aki ebben előttem jár? (Ha nem látom, keressem.)

Remény

Kitartok és felnövök a feladathoz. Ez a fajta remény visz tovább a kudarcok után is.

Az optimistákat éppen olyan gyakran érik rossz dolgok, mint a pesszimistákat. Az optimisták a szenvedésük átmeneti, konkrét okát keresik. A pesszimisták állandó és mindenütt jelenlévő okokat tartanak a bajuk forrásának. Végső soron nem maga a kudarc, vagy a szenvedés az, ami reménytelenséghez vezet, hanem ha azt hisszük, hogy nem tehetünk semmit, nincs rá hatásunk.

„Akár azt gondolod, képes vagy rá, akár azt, hogy nem – igazad van!”
Henry Ford

Ha megtanuljuk az erőfeszítéseinket is értékelni, nem csak az eredeti „tehetségünkre” gondolunk értékesként, azzal segíthetünk magunknak kitartani a célunk mellett.

A remény erősítéséhez:

• Gyakorolom a fejlődő szemléletmódot – van egy hozott képességem, tehetségem, amiben gyakorlással és kitartással, erőfeszítéssel tudok fejlődni.
• Megtanulok pozitívan gondolkodni magamról (ennek gyökere a hiedelemvilágomban van és a szocializációs traumáim is befolyásolják, amiknek átdolgozása lehet, hogy terápiás folyamatot igényel).
• Ehhez segítséget kérek (coach, mentor, terapeuta).
• Kitartok a nehézségekben is, feltápászkodok a kudarcaimból és megyek tovább az ügyemért.

„Az ember azért foglalkozik sokat valamivel, mert hisz benne, hogy meg tudja csinálni. Ez a hit az önbecsülésből fakad. Az önbecsülés forrása pedig az, hogy a többi ember hatására milyen érzések születnek meg benned az élettel kapcsolatban.”

Ezzel ellentétben, amikor feladjuk, általában ezért tesszük:

• unom,
• nem éri meg az erőfeszítést,
• ez az egész nem fontos számomra,
• úgysem tudom megcsinálni, inkább hagyom a fenébe.

Persze a célok elérése nem egyenlő az örömteli és értelmes élet érzésével. Segít viszont tisztázni, hogy kik is vagyunk, mi érdekel bennünket és segít összehozni az erőfeszítéseinket az identitásunkkal, értékrendünkkel.

Flow, áramlat, örömteli élet

„Nemcsak a munka mennyisége, hanem a minősége is nagyon változó lehet. Egy régi olasz mondás szerint:
Il lavoro nobilita l uomo, e lo rende simile alle bestie, vagyis: A munka nemesíti az embert – de le is aljasíthatja.
Ez az ironikus mondat vonatkozhat általában a munkára, de értelmezhető úgy is, hogy a készségek fejlett szintjét megkívánó, szabadon végzett munka összetettebbé teszi az Én-t, másfelől azonban nincs, ami olyan zűrzavart idézne elő bennünk, mint a kényszer hatására végzett lélekölő munka. A tisztaságtól ragyogó kórházban operáló agysebész és a teher alatt a sárban botorkáló rabszolga egyaránt dolgozik, de a sebésznek minden nap alkalma nyílik arra, hogy valami újat tanuljon, és minden nap megbizonyosodik róla, hogy ura saját életének és nehéz feladatokat is meg tud oldani. A rabszolgának minden nap ugyanazt a kimerítő mozdulatsort kell elvégeznie, és amiről megbizonyosodhat, az saját tehetetlensége.”

Csíkszentmihályi Mihály

Egy másik megközelítés az értelmes élethez a flow szemlélet. Ha nem magunk szabjuk meg az életutunkat, akkor más, külső hatóerők irányítják más célok szolgálatában. Mi teheti az életemet hasznossá, derűssé, értelmessé, örömtelivé? Csíkszentmihályi Mihály erdélyi származású amerikai pszichológus professzor már több, mint 80 éves és egész életében ezt kutatta.

3 fő tevékenység köti le energiáink nagy részét:

1. hasznos tevékenységek (munka, tanulás pl.)
2. fenntartó tevékenységek (házi munka, evés, közlekedés, tisztálkodás stb.)
3. szabadidős tevékenységek (olvasás, hobbi, beszélgetés, semmittevés, sport, közösségi élet stb.)

A mindennapi tevékenységeink meghatározzák az életminőségünket. De nem csak az a fontos, mit csinálok, hanem az is, hogyan élem át, amit éppen csinálok.

Tenni, vagy nem tenni?

Sok vizsgálat jelzi, hogy legjobban akkor érezzük magunkat, amikor kedvünk szerint teszünk valamit. De a legrosszabbul mégsem akkor vagyunk, ha kötelességből teszünk meg valamit. Hanem amikor semmit sem kell csinálnunk, vagy amikor unatkozunk.

A flow, a belefelejtkezés élménye, eggyé válok azzal, amit épp csinálok, bevonódok, áramlásban vagyok. Akkor történik meg a tapasztalatok szerint, ha minden képességemet bevetem egy számomra még éppen teljesíthető feladatra, tevékenységre. Egyensúlyban vagyok képességem és kihívásaim terén.

2 dolgot kell jól összekombinálnom ezért:

1. Képességem – erőforrásaim, lehetőségeim, én ezt tudom csinálni – SKILL
2. Kihívás – azt, hogy mekkora feladatot vállalok be, mekkora célt tűzök ki azon a képességemen belül – CHALLENGE

Ha ezek megvannak a tevékenységemben, munkámban, akkor is akarom csinálni, ha senki sem fizet érte.

Ha nem elég nagy a kihívás számomra, vagy nem használom ki a képességeimet eléggé, unatkozni fogok. Az az érzésem, hogy nem történik semmi, nem teszek eleget, nem vagyok a helyemen. Ha túl nagy a kihívás, az „itt és most hol tartok”- hoz képest, nagy lesz a stressz vele, ami szintén romboló.

Ha ki akarok mozdulni az unalomból, annak egy módja lehet, hogy a képességeim mentén növelem a kihívásaimat, bevállalok kicsit többet, mást, újat próbálok. Ez lehet a szakmámon belül, hobbimon belül, vagy valami teljesen új terület. Amire van képességem, az a gyakorlatban azt jelenti, azt képes vagyok, alkalmas vagyok végezni. Biztosan lesznek benne sikereim és örömöm.

Kihívást növelni lehet a félelmem felé haladva, lehet a vágyam felé haladva. Mindkettő lehet iránytű. Vagy a vágyott, de még félelmetes állapot felé haladva. A közérzetünket emeli, ha elég nagy a kihívás egy számunkra elég érdekes tevékenységben.

3 rész – jól megélt élet

• Koncentráció – teljes belefeledkezés, fókusz, koncentráció képessége – itt és most.
• Képességem + kihívásom egyensúlya: élem a képességeimet a számomra most maximális szinten (mindig van fejlődés).
• Mások javára teszek (egy idő után ez is bejön a képbe).

A passzív kikapcsolódás, a netezés, telefonálás, csetelés, a tévézés, a pihenés bár vonzó és örömet adó tevékenységek, a felmérések szerint ritkán vezetnek a flow élményhez. Mert kevés szellemi összpontosítást igényelnek. Ezzel szemben az aktív kikapcsolódásainkban könnyebben jutunk flow élményhez, mert bevonódunk, erősen koncentrálunk, csak arra figyelünk, megyünk vele, áramlunk.

A jól megélt élethez az első lépés, hogy a napi tevékenységünket úgy alakítsuk át, hogy minél több jó élményhez jussunk. Ehhez a napi szokásainkat kell felülvizsgálnunk. Vannak, amiket csinálunk, de lehangolnak végül. És vannak, amik felhangolnak, emelnek.

„A lényeg, hogy olyan tevékenységek során legyünk boldogok, amelyek próbára teszik képességeinket, hozzásegítenek, hogy fejlődjünk és beteljesítsük a lehetőségeinket.”

Gyakorlatok

1. Gyakoroljuk, hogy koncentrált figyelemmel végezzük, amit éppen csinálunk, ne csak rutinszerűen, azaz figyeljük meg a részleteket benne.
2. Minden nap szabadítsunk fel időt a passzív tevékenységeinkből és a kellemetlen dolgoktól olyanok javára, amit kedvvel teszünk és aktívak vagyunk benne.
3. Próbáljunk ki valami újat.
4. Kezdjük el csinálni, amitől félünk ugyan, de érdekel is egyben.

 „A cél teszi lehetővé a mászás élményét.”
Csíkszentmihályi Mihály

Ahhoz, hogy kivételesen jól élhessünk, azaz önmagunk legjobbját élhessük, érdemes megtanulni bánni a céljainkkal.

A flow kegyelmi állapot. Nem lehet szándékosan előidézni.

De tehetünk a körülményekért:

1. Világos céljaim vannak.
2. Legyen azonnali visszajelzésem, hogy a célom felé haladok-e azzal, amit csinálok éppen.
3. A kihívás és a saját képességeim egyensúlyban legyenek (túl nagy kihívás – szorongás, túl kicsi kihívás – unatkozás).
4. Az önbecsülésem múlik a sikereim és az elvárásaim viszonyán.

A tibetiek életviteli tanácsai

„Akármilyen kínosan érezzük magunkat, próbáljunk meg segíteni másoknak.
Az ember attól végzi jól a dolgát, hogy élvezi, amit csinál.”
Csögyam Trungpa buddhista tanító

A tibetiek szerint mi segít az örömteli életben:

• a földdel való kapcsolat
  (anyaföld, termőföld, földművelés, mezítláb járás, tudatos járás a természetben)
• fizikai, kétkezi tevékenységek
  (kézzel alkotás, fizikai munka)
• lelassulás, figyelemmel végzett munka (időt szánni rá)
• belemélyedni, bevonódni abba, amit csinálunk éppen
  (koncentráció gyakorlása, részletek megfigyelése)
• segítés másokon (segíteni önzetlenül, bármivel).

Valami személyes

Örömteli létezés. Ez az alaptermészetünk. Beszélgettem ma a tanárommal.

Születésünkkor hoztunk egy energia mintázatot magunkkal. Nincs két egyforma. Az mára sokszorosan áthangolódott az életünk tapasztalatai folyamán. Ha oda vissza tudunk találni, az eredeti energia mintázatunkhoz és úgy létezni, annak megfelelően választani, tenni a dolgunkat, az az örömteli létezésünk.

Mert – fura módon, vagy agyon „spirizett” módon – de mégis igaz, hogy létezik az örömmel teli létezés.

Időnk nagy részében lehangoltak vagyunk, félünk, aggódunk, szomorkodunk, stresszben vagyunk, dühöngünk, panaszkodunk és társai. Időnk másik nagy részében úgy elvagyunk. Sem nem túl rossz, sem nem túl jó. Szokásos. De mikor vagyunk úgy, hogy öröm lenni? Arra van az irány szerintem.

Hogyan? Első lépés a traumáink feloldása (szocializációs + transzgenerációs). Ehhez kell a terápia, segítő beszélgetés valamilyen formája, coaching, csoportok és idő. Jelenlegi tudásunk szerint. Ez vissza segít a forrásunkhoz.
A jövő a fejlődésé. Egy magasabb emberi minőségé, amiben több az öröm és a kreatív teremtés.

Gondolatébresztők

1. Csíkszentmihályi Mihály: Flow – Az áramlat (1991)
2. Csíkszentmihályi Mihály: Az öröm művészete (1997)
3. Angela Duckworth: GRIT (2016)
4. Csögyam Trungpa: Munka, szex, pénz (2011)
5. Klausbernd Vollmar: A csakrák (2001)
6. Julia Child: Életem Franciaországban (2011)