A védikus bölcseletben 3 istenség: Brahma, Visnu, Síva felel a teremtésért, a fenntartásért és a megújulásért. Brahma teszi a dolgát és teremt. Ő a teremtő az univerzumban. Visnu teszi a dolgát és minden teremtettet fenntart. Ő a világegyetem fenntartója. Síva, a transzcendens isten meditál.
És elfogy lassan a hely.
Síva meditál. Nem teszi a dolgát. Összeülnek az istenek, Brahma és Visnu. Mit tegyünk? Elfogy a hely. Síva dolga a megszüntetés lenne. De nem teszi a dolgát. Meditál.
A két isten az ősi trükkhöz folyamodik és hívnak egy Nőt, aki leül a meditáló Síva mellé. És kezd nyugtalanná válni Síva, kinyitja a szemét és megismeri a Nőt. Rájön arra, hogy jó ideje nem dolgozik. Ez így nem maradhat, nem működik. És elkezd pusztítani. Mert az ő dolga, hogy legyen hely a teremtésben az újnak. Síva pusztítása az újrakezdés feltétele.
Szakítás, válás, újrakezdés. A legtöbben átéltük már ezt a fájdalmas folyamatot. Azzal, hogy kimondjuk az elválást, még nem vagyunk készen. A kapcsolatban a kötődésünk gyorsan kialakult és nehezen múlik el. Még akkor is, ha a kapcsolatunk már talán nem is volt olyan kellemes, lehet hogy kihűlt, viharos, vitás volt. Mégis mindkét félnek szüksége van időre a valódi elengedéshez, bárki is kezdeményezte a válást. Ritkán van úgy, hogy két emberben egyszerre érik meg az elhatározás a különválásra. De még ebben az esetben is igaz, veszteségek vannak és ezeket el kell gyászolni, hogy folyhasson tovább az élet.
Önmagában az idő nem elég orvosság akkor, ha többet szeretnénk, mint ösztönösen ismételni a következő kapcsolatunkban, vagy észrevétlenül bezárkózni jó időre. Ha ennél gondosabb módon szeretnénk továbblépni, megtanulva, amit a helyzetből tudunk, kell egy jó elengedés.
Kell egy jó elengedés
Mindkét félnek van vesztesége, gyászolni és elengedni valója, annak is, aki elment és annak is, akitől elmentek. Ez azért fontos:
- hogy felszabadult életenergiákkal élhessük tovább az életünket,
- a megrekedt gyászfolyamatok során egy részünk bezárul, eltemetjük magunkban és amíg ez így marad, nem tudunk teljes értékű életet élni, teljes odaadással,
- egy teljes gyászfolyamat és elengedési folyamat során szembenézünk az érzelmeinkkel és a gondolatvilágunkkal, tanulhatunk önmagunkról, érettebbé válhat a személyiségünk, így érettebb módon kapcsolódhatunk a következő partnerünkhöz, amikor eljön az ideje.
Gyakran van úgy, hogy gyorsan belemegyünk egy következő kapcsolatba. „Kutyaharapást szőrével.”
Ez lehet jó fájdalomcsillapító, de nagy eséllyel ugyanazokban a helyzetekben találjuk magunkat nagyon hamar, amilyeneket otthagytunk az előző kapcsolatban. Tudattalanul ismételjük, újra élünk bizonyos tapasztalatainkat.
A megújuláshoz helyet kell csinálni az újnak. Az új kapcsolat számára a régi elengedésével csinálok helyet, bármilyen régen is volt és zárult le az előző. És időnként a korábbi régieket is úgy találjuk magunkban, hogy még nem engedtünk el igazán. Mert például még dédelgetjük magunkban a gondolatot, hogy van a világon egy ember, aki engem különleges módon szeret. A valódi elengedés során megbékélünk a gondolattal, ami volt köztünk, szép is volt, mára azonban átalakult.
A partnerünk elvesztése érzelmileg nagyon hasonló ahhoz, mintha egy szerettünk halt volna meg. Csakhogy a válás, szakítás esetén mindenki életben marad, kivéve a kapcsolatot. A MI hal meg. Lehet, hogy voltak közös terveink. És lehet, hogy egyelőre nincsen B tervem. Talajvesztetté válhatunk ilyenkor.
Verena Kast svájci pszichoterapeuta 4 egymás utáni fázisát mondja a gyászfolyamatnak. Akár halál, akár válás az oka a gyászunknak, ezeken keresztül megyünk:
- Amikor elutasítom a tényt, mintha nem is történt volna meg.
Ilyenkor természetes, hogy még könnyeket sem ejtek. Mintha nem éreznék semmi különöset. - Majd előtörnek az érzelmek.
Lehet, hogy dühös vagyok, dühkitöréseim is lehetnek (önmagamra, a partnerre, a harmadikra, ha van ilyen), bűntudatom van, szomorúságot, fájdalmat érzek, félek, szorongok, örömöt, megkönnyebbülést érzek és ezek váltakoznak, hullámzanak bennem, váratlanul, kiszámíthatatlanul. - Kereslek, kereslek, végül elválunk végleg.
Lehet, hogy minden férfiben/nőben a volt partnerem tulajdonságait keresem. Csinálnék szokásos dolgokat, amiket neki, vele tettem. Olyasmikre figyelek, amit tudom, hogy szeret csinálni, együtt szerettük csinálni. Gondolatban beszélgetek vele. - Önmagamnak és a világ számára is újjá születek.
Amikor a keresésem és az elszakadásunk már nem köti le a teljes figyelmemet, nyitok a jövő felé, jobban érdekelnek az életem dolgai. Sok minden, ami a kapcsolatunkban létezett, most már az én lehetőségem. Elfogadtam a veszteségemet. És örömet találok az életemben újra.
A legjobb, ha megengedjük az egyes fázisokat megélni magunknak. Nem baj, ha a friss gyászban mintha nem éreznék semmi különöset és amikor jönnek az érzelmek, legjobb, ha szabad utat engedünk azoknak. Ezt segíti a szabad folyású napló írás, az érzelmeim, hangulataim lerajzolása, megalkotása, testileg kiadni, kimozogni magamból az érzéseimet (az érzelemvilágomnak megfelelő intenzitású testmozgás biztonságos körülmények között – párnapüfölés, boksz, futás) és a gyógyító sírás.
Lecserélhető vagyok?
Különösen fájdalmas, ha egyből jön valaki más a helyemre. Mert ez a lecserélhetőség illúzióját kínálja nekünk. A párkapcsolatban szeretjük azt hinni, hogy a lényünk, személyünk, egyediségünk miatt van velünk a társunk. Ezt az egyediség érzést sérti a „melegváltás”. Ne bántsuk magunkat a gondolattal, „Csak ennyit jelentettem neki?!” Valójában senki sem lecserélhető. Mert az a MI a mi kettősünk volt. Egyedi és megismételhetetlen. Valaki mással már csakis másmilyen lehet.
Megutálom, hogy könnyebben elengedjem
Főleg akit elhagynak, azok nyúlnak gyakran, tudattalanul ehhez az eszközhöz. Mert hogy is lehet elengedni azt, akit nagyon szeretünk? Közben meg elmegy, el kellene engednem.
Akkor majd koncentrálok arra, hogy mi mindenért nem szerettem vele lenni. Hogy könnyebb legyen elengedni őt. Ez is egy önsegítő folyamatunk. Természetes, hogy előkerülnek bennünk a negatív emlékek és élmények. De a teljes értékű és felszabadító elengedéshez ezen a szinten nem jó megállnunk.
Ne legyünk ellenségek, amikor nemrég még szövetségesek voltunk
Annyira kevés embert engedünk közel magunkhoz és hisszük el neki, hogy jót akar nekünk. Az intim kapcsolatban az énhatáraink feloldódnak, sérülékenyebbek is vagyunk ebben a közelségben. Gondosan készítsük elő magunkban, amit a lezáró beszélgetéseinkben (ha van ilyen és jó, ha van) elmondunk egymásnak. Ha tudatosak tudunk lenni az elengedésben és elválásban, azzal magunknak is és a volt társunknak is segítünk, a legtöbbet tesszük azért, hogy a jövőben újra bizalommal tudjunk kapcsolatba lépni valaki mással.
„Aki menni akar, annak nyissuk ki az ajtót!”
Ezt mondta Márta néni nem is olyan régen. A kapcsolatokról beszélgettünk. Könnyű mondás, de milyen nehéz valóban így reagálni. Mert ezzel szemben néha méltatlanul könyörögni kezdünk, hogy mégse menjen el, adjon nekünk még egy esélyt, vagy a kapcsolatnak. Megtesszük ezt, vállaljuk azt, csak maradjon velünk. Ez mindkét félnek nehéz helyzet. És ha meg is történt, semmi esetre se bántsuk sem magunkat, sem egymást ezért. Ez az érzelmi reakció a kapaszkodó gyermeki részünk megnyilvánulása. Nem jó bevállalni semmit sem kapaszkodásból. Nem egyenrangú helyzet. Ha ebből a gyermeki, elkeseredett állapotunkból ki tudjuk segíteni magunkat (egyedül, vagy segítséggel), akkor ez után, a tudatos elengedés folyamatában sok egyéb, mindkettőnket segítő és gyógyító lépés jön még. És a végén a teljes kép számít.
Párkapcsolat, rizikós vállalkozás
Igaz. De kockázat nélkül nincs élet sem. Ne álljunk meg ezen a szinten. Ha arra gondolunk, hogy minden tapasztalatunk a fejlődésünket is szolgálhatja, akkor tudatosítsuk a tanulságainkat. Néha úgy érezzük, ma már nem kezdenénk bele ezzel az emberrel egy párkapcsolatba. Lehet. De akkor és ott az egy teljes értékű választás volt a részünkről és pont azt adta, amire szükségünk volt. Ma nem lennénk azok, akik, ha mindezeket nem éltük volna át együtt. És van, amikor azt érezzük, ha újra kezdhetnénk, akkor is végig csinálnánk. Mert gazagabbak lettünk általa. Amikor már mindkét oldalt tudom látni, a megélt jót és rosszat is és nem csak a negatív élményeimben időzök, hanem van jelenem és jövőképem is, akkor vagyok készen a továbblépésre.
Megelőlegezett gyászmunka
Amikor egy kapcsolatban mindkét fél egyszerre jut el oda, hogy el szeretne válni, akkor könnyebb az elengedés. Mert már mindketten belül, önállóan elkezdtek egy megelőlegezett gyászmunkát. Már akkor szoktak a gondolathoz, hogy mi van, ha elválunk, amikor még a valóságban nem kellett azt átélni és vissza lehetett simulni a megszokott hétköznapokba, ahol nincs változás. Felkészülünk. Kezdjük elképzelni, mi lenne, ha már nem lennénk együtt. Mi lenne az életemmel akkor? Ilyenkor azt csináljuk, hogy minél többször beleereszkedünk ebbe a képbe, annál jobban kiépítjük magunkban az erőt ahhoz, hogy ha ez a válás bekövetkezik, akkor tovább tudjunk lépni.
Hidegzuhany
A leggyakrabban mégis az van, hogy az egyik fél még folytatná, a másik már nem. Az egyik még dolgozna az ügyért, megjavítaná a kapcsolatot, a másik már nem akarja. Ilyenkor nagyon váratlanul érhet a társunk készültsége és a kiszállása. A valóságban bármennyire is hidegzuhanyként ért a párunk szakítása, ha jelen voltunk a kapcsolatunkban, akkor kellett, hogy érzékeljünk előzményeket. Csak lehetséges, hogy nem arra akartunk fókuszálni, hanem a saját álmainkra, terveinkre. Ha felidézzük magunkban a belső hangunk korábbi üzeneteit ez ügyben, akkor beláthatjuk, hol nem voltunk őszinték magunkhoz korábban.
Adjunk időt magunknak
1,5 – 2 év az elhúzódó gyászreakció ideje, de legalább az évszakok és főbb ünnepek először egyedül átélése. Az első szülinap nélküle, nyaralás, családi események és a többi ünnep immár egyedül. Ez nem azt jelenti, hogy ez idő alatt megáll az életünk a gyászban. Csupán csak teljesen emberi, ha még felkavar egy zene, illat, étel, helyzet és nehezebb érzelmek is kísérik. Ha már nem csak ez van jelen, hanem mellette éljük a jelenünket és vannak terveink a jövőnkre, akkor gyógyulunk, minden megy az útján.
Láthatatlan kötések
A gondos elengedés azért is fontos, mert láthatatlan kötések, fogadalmak, ígéretek tartanak egymás mellett bennünket. Már nem vagyunk együtt, mégis össze vagyunk kapcsolódva. És azt vesszük észre, hogy bár szeretnénk, nem lesz új párkapcsolatunk. Vagy azt, hogy van ugyan új partnerem, de nem vagyok benne száz százalékig a kapcsolatban. Ezt ő is visszajelezheti nekem, mert érzi, nem vagyok ott teljesen.
Lehet, hogy a valóságban, a kapcsolatunk során tettünk ígéretet, fogadalmat egymásnak. Lehet, hogy csak gondolatban, magunkban. Ilyeneket például:
„Csak téged szeretlek!
„Te vagy az egyetlen férfi számomra!”
„Nem lesz más nő az életemben, csak te!”
„Örökké szeretni foglak téged!”
„Te vagy életem szerelme!”
Ezek az ígéretek kötnek. Amíg el nem oldozzuk azokat és fel nem oldozzuk magunkat az ígéretünk alól, tudatosan, tudatosítva. Ez belső szándékunk kérdése is. Szándékozok -e továbblépni, végleg elengedni ezt az embert és újra teljes életet élni egyedül, vagy valaki mással, de immár nélküle? El tudom-e képzelni az életemet úgy, hogy elválnak útjaink?
Ezeket a kötéseket elengedni nem a volt társunk ellen, vagy a közös múltunk megtagadására való lépés. Hanem a szabad, felszabadult jövőnkért történik. Megtehetjük ezt úgy, hogy elmondjuk a volt partnerünknek: Valaha ezt fogadtam neked. Most ezt módosítom arra, hogy ..!
Ha nem tudjuk elmondani, megfogadhatjuk személyes szertartás keretében is. Megírhatjuk neki levélben. A lényeg, hogy tudatosítsuk ezeket a belső kötéseinket és dolgozzunk velük, mert maguktól nem oldódnak el.
Dolgunk van egymással
Ha még egyet tágítok a gondolkodásomon, akkor úgy gondolom, lehetnek nem ezen életünkben létrejött kötelékeink is, amelyekről semmit sem tudunk, csak érezzük az erejét esetleg. Az én világlátosomba ez belefér. Időnként megmagyarázhatatlan módon újra össze is hoz a sors valakivel. Amíg dolgunk van egymással, addig jelen leszünk egymás életében. Hogy mi a dolgunk egymással, együtt fejlődni, vagy egymást elengedni, ezt egy őszinte belső munkával felismerhetem.
Popper Péter mondta, egy kapcsolat addig él, amíg úton vagyunk benne. Közösen. Ha a fejlődés lehetősége adott számunkra és azt közösen meg tudjuk ragadni, akkor azt tegyük és érezni fogjuk, meddig vagyunk úton. Ha pedig nem adott a fejlődés benne, azt is érezzük egy mély, őszinte belső kommunikációval és akkor következik a tudatos és szeretetteljes elengedés.
„ Árnyék mögött fény ragyog, nagyobb mögött még nagyobb, amire nézek, az vagyok!”
Gyökössy Endre író, lelkész (1913-1997)
Teljes és szeretetteli elengedés
A teljes és szeretetteljes elengedés a kölcsönös elbúcsúzás. Nem leszünk már azok egymás életében, akik eddig voltunk. Magában foglalja a szerető és elfogadó, támogató hozzáállást önmagunk felé és a volt társunk felé is. Hát ez nem jön el gyorsan és könnyen. Csak a sok érzelmünk kiengedése után, a gondolataink rendezése után.
Elsősorban önmagunk támogatói vagyunk a folyamatban. A volt társunk elengedési folyamatáért nem tartozunk felelősséggel. Azért igen, hogy mi hogy bánunk vele a folyamat során.
A szándék számít. Mondhatni feljegyzésre kerül a végső számlánkon. Mi a legményebb szándékom? Hogy megbüntessem, megbosszuljam, fájdalmat okozzak neki, kiadjam a dühömet, vagy hogy visszaszerezzem őt, vagy még tovább és tovább kapcsolatban legyünk valahogyan? Vagy az a szándékom, hogy a legjobb módon elengedjem ezt a köteléket és partner legyek az ő legjobb feldolgozási folyamatában is? Egy tudatos rendrakással megválaszthatom a szándékomat és annak megfelelően a viselkedésemet, kommunikációmat a folyamat során.
A „jó elengedésben” benne van a „jó és a rossz”, a „fájdalmas és az örömteli” pólusok megnevezése és a gyógyító hála is.
A legjobb, ha ebben mindkét fél partner és egymás szemébe nézve tudják ezeket elmondani egymásnak. Ez nem mindig van így a gyakorlatban. Vagy azért, mert nem mindkét fél partner ebben. Vagy azért, mert nem képesek ilyen teljes módon beszélgetni egymással, csak az egymás bántása marad, ami többet árt, mint használ. Akkor is végig járhatom az elengedés útját, ha a volt partnerem nincs jelen ebben.
A ROSSZ
Mi az, ami igazán hiányzott a partneremtől a kapcsolatban? Mi bánt, fáj tőle, amit még elmondanék neki?
Először is tisztázzam a szándékomat, miért is mondom, amit mondok. Mindkettőnk gyarapodását szolgálja, ha
- azért mondom el, amit mondok, hogy kifejezzem magam, ne tartsam magamban a sérelmeimet,
- azért mondom el, mert egy jó visszajelzésből, ami tükröt tart a másiknak, mindketten tanulhatunk magunkról, azon elgondolkodhatunk, esetleg változtathatunk a jövőbeli kapcsolatainkért.
Ami a hogyant illeti, a legjobb módja ennek az asszertív, tiszta kommunikáció.
A JÓ
Ha túl tudunk lépni azon, hogy csak a fájót és a rosszat látjuk a helyzetben, akkor vegyük sorra és mondjuk el volt partnerünknek, mi mindenért szerettünk annyira valaha ebben a MI-ben létezni. Ezek a veszteségeink. Így is, úgy is elgyászoljuk őket.
Tegyük ezt azért:
- hogy mindkettőnk számára sorra vegyük, konkrét értéket adjunk életünk ezen szakaszának, a rászánt időnknek, így nekünk is könnyebb lesz a vele töltött időt értékes életszakaszunkként megőrizni,
- hogy pozitív visszajelzést is adjunk a volt társunknak, ne csak kritikai megjegyzéseket, mert általában van mindkettőből. Milyen jó, építő, ha ez kölcsönösen megtörténik!
Ennek is az asszertív, tiszta kommunikáció a legjobb módja. Tehát nem csak annyi, hogy szerettelek, de már vége. Vagy mindent csak köszönni tudok neked. Akkor tudjuk jól beépíteni a pozitív visszajelzéseket, ha konkrétak, pontosak, nem pedig általánosak. Mert nagyon jó azt hallani, pontosan tudni, mi minden is esett jól tőlem a társamnak. Gazdagítja az önmagamról alkotott képemet, önbizalmamat.
„Lényeges, hogy ne csak azt tudd megfogalmazni, hogy miért hagysz ott valakit, hanem azt is, hogy miért éltél vele!”
Dr. Almási Kitti
BOCSÁSS MEG!
Ha nem is volt szándékunk, mégis biztosan megbántottuk jó sokszor egymás a kapcsolatunk során. Szavakkal, viselkedésünkkel, amit tettünk, amit nem tettünk meg, amit mondtunk, ahogy mondtuk, sok minden lehet. Például a társunk visszajelzéseiből is megtudhatjuk, mi is bántotta őt tőlünk, amit mi nem is gondoltunk volna.
Ahhoz, hogy bocsánatot tudjak kérni szívből, kell legyen egy énerőm, önbizalmam, önmagammal való jó kapcsolatom, hogy tudjam, az hogy megbántok másokat legjobb szándékom ellenére is, emberi dolog. Nem ítélem el magam. De tanulok belőle és törekszem jobb emberré válni.
„Sajnálom, hogy megbántottalak!” Ezzel elvállalom a saját részemet. Egy kapcsolatot mindig mindkét résztvevő alakítja olyanná, amilyen. Nincsenek tettesek és elszenvedők, kívülállók.
A GYÓGYÍTÓ HÁLA
Hálás vagyok neked azért, mert ezt és ezt általad tapasztaltam meg. Több lettem a segítségeddel, a veled való közös élet során, a tapasztalatok által, amit veled éltem meg. Még a fájó tapasztalatok is tanítanak, ha kész vagyok tanulni belőlük. Mert tükröt tartunk egymásnak mindig.
Melletted tanultam meg …
Veled szembesültem magamban azzal, hogy …
A veled töltött idő alatt léptem meg …
Ez idő alatt fejlődtem abban …
És hasonló mondatok nyomán találhatom meg magamban, mi mindenért is tudok szívből hálás lenni a volt társamnak. Jelen volt az életemben. Adta az élete idejét, figyelmét, energiáját.
Ha hálával tudok rá gondolni, akkor integráltam, befogadtam, magamhoz öleltem az életemnek ezen szakaszát, tehát magamat is. Nem bánom. Én voltam ott. Ott voltam. Tanultam belőle. Befogadom az életembe az emlékét. Ezzel gazdagabban megyek tovább és minden, amit megtanultam, viszem magammal.
A szakítást érdemes úgy intézni, hogy a közösen átélt jót és szépet mindketten magukkal vihessék a saját jövőjükbe. Ha kölcsönösen megígérik egymásnak, hogy ami szép volt, azt ajándékként átviszik a saját jövőjükbe, az abban a percben nagy fájdalom. „Valaha nagyon szerettelek és most nagyon fáj.” Ennek a kimondása után eltűnik a gyűlölet és megjön a békesség. …
„Olyannak tisztellek, amilyen vagy, és úgy voltál jó nekem, éppen olyannak szerettelek. Amit neked adtam, szívesen adtam, és amit tőled kaptam, azt köszönöm! Kapcsolatunk megromlásáért az engem illető felelősséget vállalom.”
Bármi vezetett is végül a szakításhoz, az nem bűne egyik félnek sem. Mert meglehet, hogy láthatatlan mély rétegekben gyökerezik.
Bert Hellinger pszichoterapeuta, misszionárius (1925-2019)
Gyakorlatok
Egy válásnál mindenképpen dolgod van magaddal. Dolgod, hogy segíts magadnak a tudatos és teljes elengedésben. És a válást felhasználhatod arra, hogy fejlődjél. Eszközeid lehetnek ebben ezek az otthon végezhető gyakorlatok:
- El nem küldött levél
Még mielőtt beszélnél vele, írd le szabad folyásban mindazt, ami benned van a volt partnered felé. Jót, rosszat, könnyűt, nehezet. Ez többszöri alkalom lesz. Segít kipakolni magadból mindent az üggyel kapcsolatban és abban is, hogy tisztábban lásd, mi történt köztetek az együtt töltött időtök alatt. Ez jó forrása lesz a neki szánt asszertív visszajelzésednek.
2. Alkotás, rajzolás
Rajzold le, ami benned van. Szabad rajzban, nem a megjelenés számít és nem a rajztudásod. Csak engedd, hogy kifolyjon a kezeid közül. Színekben, formákban, méretekben jelenjen meg. Ez többszöri alkalom lesz. Addig, amíg van mit rajzolnod.
3. Segítő kérdések önmagadhoz
„Mindig olyan valakivel párosodunk, aki pontosan tükrözi a mi gyerekkorunkban megélteket. És nem csak a rossz részét, hanem a jó részét is. Hol kerestük a boldogságot gyerekkorunkban? Éppen a szüleinknél. Kitől vártuk a szeretetet? Éppen azoktól a szüleinktől, akik szerettek bennünket, de emellett bántottak is bennünket. Amikor párt keresünk, azt az embert választjuk, aki tükrözi pont azt a fajta bántást és szeretetet is, amit gyerekkorunkban kaptunk. Ez azt jelenti, hogy majdnem minden házasság úgy kezdődik, hogy két traumatizált ember a másikban keresi a boldogságot. Ez lehet egy lehetőség. Hogy kidolgozzuk, hogy nőjünk fel együtt az eredeti traumáinkból. Vagy ha nem látjuk, hogy a mi traumánkról van szó, csak azt látjuk, hogy a másik okozza a mi boldogtalanságunkat, akkor majd vádoljuk és gyűlöljük a párunkat, hogy miért nem vagyok én boldogabb. A házasság és a viszony nagy lehetőséget nyújt, hogy felnőjünk a traumáinkból, vagy benne maradunk.„
🌿
Dr. Máté Gábor
Ezeket a kérdéseket ha megválaszolod, tisztábban láthatod, mire is tanít ez az élethelyzet téged. Távolabbról megnézni az életünk folyamában a mostani eseményeket mindig segít. Ami most történik, csak egy apró pont az életem idővonalán. Valahonna valahova tartok.
- Mit tanított nekem a volt társam?
- Mit mutatott nekem az élete példájával? (pozitív és negatív életpéldák)
- Mit viszek tovább az életemben tőle, az általa tanultakból?
- Mit nem viszek tovább tudatosan?
- Mit fogok magamban kimunkálni, fejleszteni, megtanulni a következő időben?
- Mi volt, amit eddig tőle vártam? Ebből mi az, amit nem az ő dolga megadni nekem?
- Lehet, hogy olyasmit is tőle vártam, amit nekem a saját életem során kényelmesebb volt nem megtanulnom?
- Mivel lettem gazdagabb az együtt töltött idő során? (kimunkált jellemvonásaim, viselkedéseim, felismeréseim)
- Mit veszítettem a vele töltött idő során? Veszítettem-e valamit?
- Hová tartok most, kapcsolati szempontból? Milyen kapcsolatra vágyok? Én mit tehetek ezért?
- Amit szeretnék megélni a következő párkapcsolatomban, arra én készen vagyok -e?
- Mi, vagy ki segíthet nekem abban, hogy készen legyek?
4. Szertartások
Régebbi korokban és autentikus közösségekben ma is használnak szertartásokat az elengedésre többféle esemény kapcsán. A nyugati kultúrában a temetést ismerjük ilyennek. Emlékszem, gyerekkoromban nagymamámmal elmentünk imádkoztni a halottért a faluban a házhoz, ahol élt. Az asszonyok ültek a szobában, vagy a padkán és együtt, hosszasan imádkoztak. Csak imádkoztak. A megholt emberért. Csak nők voltunk ott. Hálás vagyok a nagyanyámnak, hogy elvitt magával. Nagyon erős, szakrális női kör élményem ez.
Egy elengedési szertartás során az elemek használatával szimbolikusan is elengedem, amit már nem szeretnék tovább vinni magammal. Ilyen szertartást végezhetek azzal, hogy elengedem a folyóban, a szélben, biztonságos módon elégetem a tűzben, jelképesen a földnek adom, amit elengedek. A szertartás során nagyon fontos a tiszta szándék behangolása. Ami a mindkettőnk (én és a volt partnerem) és az élet iránti szeretet és tiszteletből fakadhat csakis teremtő és építő módon.
Ez az első lépés, a hangolás, a szívem megnyitása, onnan való jelenlét.
Ez után a szertartás során a köszönet, a hála és az elengedés rítusait tesszük meg, erre fókuszálunk.
VARÁZSÉNEK
Jaj!
Megjöttek a szelek,
És elhozták a bajokat.
Jaj!
Elzúgtak a szelek,
És itt hagyták a bajokat.
Jaj!
A bajokat vércsék és sólymok szállják körül.
Ne nyilazd le őket,
Mert sasokká és keselyűkké változnak.
Jaj!
Jöjjenek vissza szelek!
A vad madarak változzanak
Fekete bogarakká.
Fúrják magukat a fekete földbe.
A föld selymes zöld füvet teremjen újra.
Ahová fejedet lehajtva meghallhatod
A Föld szívverését.
🌿
(valahonnan Afrikából)
5. Vizualizáció
Végezhetek vezetett vizualizációkat is az elengedésem megsegítésére. Relaxált, ellazult állapotban. Ebben az esetben is fontos a szándékom tisztázása, a szeretetre hangolás a legelején.
6. Személyes beszélgetés
Ha mindezek után jön létre a személyes beszélgetés, akkor már biztosan jól előkészítetted magad arra, hogy tiszta kommunikációval beszélj a volt partnerednek és nyitottan, értő figyelemmel fogadd, amit ő mond neked.
7. Segítség kérése
Ebben a folyamatban segítséget is kérhetsz coachtól, pszichológustól, segítő szakemberektől, ha nem megy egyedül. Ez is természetes és nagyon emberi.
Mindezt tesszük azért, hogy megújulhassunk és folytatódhasson az életünk egy gazdagabb, érettebb szinten.
„Párkapcsolatainkra nem számíthatunk többé a kényelem és biztonság kiapadhatatlan forrásaként; ez pedig mindannyiunkat fontos döntés elé állít.
Megpróbálhatunk továbbra is romantikus ábrándokra építve, régmúlt korok „kőbe vésett” receptjei szerint boldogulni – melyek azonban mostanra igencsak elavultak, és nem sok használható útmutatással szolgálnak.
Vagy pedig megtanulhatjuk felismerni és megragadni a lehetőséget, hogy párkapcsolatunk rögös talajából kiműveljük legnemesebb emberi tulajdonságainkat: a tudatosságot, az együttérzést, a humort, a bölcsességet és az igazság iránti rendíthetetlen elkötelezettséget.
Ha az utóbbi megközelítést választjuk, akkor párkapcsolatunk ösvénnyé válik, melyen járva elmélyíthetjük az önmagunkhoz, illetve szeretteinkhez fűződő viszonyunkat, és tágabb képet alkothatunk magunkról.„🌿
John Welwood: A szív ösvényén
Könyvek, filmek
- Verena Kast: A gyász – Egy lelki folyamat stádiumai és esélyei
- Popper Péter: Ne menj a romok közé
- Singer Magdolna: Vigasztalódás a gyászban – A haláleset és válás utáni veszteség feldolgozása
- Dr. Almási Kitti: Lezárás, elengedés, újrakezdés
- Schäffer Erzsébet: Hol vagy?
- John Welwood: A szív ösvényén – Tudatos párkapcsolat, út önmagunkhoz és egymáshoz
- Pilátus (filmdráma Szabó Magda írása alapján, Dombrovszky Linda rendezésében, 2019)
- Ízek, imák, szerelmek (romantikus flimdráma, 2010)