Párkapcsolatban fejlődni – miért, hogyan?

„Mondd, itt Indiában a házasságok jobbak, mint amiket Európában láttál?
Nem, ugyanolyan vacakok.
Akkor miért nem válnak el?
Mert ott a szemlélet az, hogy a férfi – női kapcsolatnak ez a tartós formája, ami a házasság, ez karmikus. És még ha rosszul sikerül is, úgy gondolkozik egy hindu, hogy éljük már végig, nehogy már a következő életemben is megjelenjen ’Franciska’.… Az a helyzet, hogy ti, úgy láttam, Európában egy szerelem csúcsán köttök házasságot és érzelmileg onnan csak lefelé lehet menni, abból az extázisból. Itt összekerül két ismeretlen ember, akit az asztrológusok meg a szülők összepalántáltak, elkezdenek együtt élni és ők a semmiről feljönnek arra a szintre, ahova ti Európában egy szerelemből lecsúsztok. És mivel ők feljönnek, ti meg lefelé, ez valahogy jobban tolerálható.”
Popper Péter

Gyakran jönnek azzal hozzám coaching beszélgetésre, hogy valamiért már nem érzik jól magukat a munkahelyi kapcsolataikban. És innen hamar jutunk oda, hogy a párkapcsolattal is van valami, ami miatt nem érzik jól magukat benne. Valami megváltozott, nem olyan, mint régen, nem olyan, mint vártam, nem azt kapom, amit szeretnék, nem kapok eleget, túl sokat várnak tőlem, sok a vita, kevés a vita és hasonló kiindulások.
Fölmerül a kérdés, meddig lehet magjavítani, dolgozni egy kapcsolatért és mikor kell elengedni. Lehet -e fejlődni egy kapcsolatban? Együtt túljutni egy mélyponton.

Hosszú távon

A hosszú távú párkapcsolat ügye egészen máshogy alakul kulturálisan a világban. Ráadásul az idők nyomán Európában is sokat változott, miért házasodunk és meddig maradunk együtt, hány évet élnek együtt átlagosan a párok. Dédanyáink idejében sokkal kevesebb évet éltek együtt, mint ma elvárjuk egy tartós párkapcsolattól. Eleve törékenyebbek voltak, rövidebb ideig éltek az emberek, betegségek, háborúk vitték el őket. És mást vártak a partnerek egy házasságban, mint ma.

Baktay Ádám hindu paptól hallottam, aki éveket élt és dolgozott Indiában, hogy ott egész mást várnak egymástól a partnerek. A férfiaknak is van saját köre, a nőknek is és sok mindent ott élnek meg, a férfi a férfikörben, a nők a női körben. Nem kell, hogy mindent a házasfelükkel éljenek meg. Legyenek egymásnak jó partnerei szellemileg, érzelmileg, a szexben, a napi munkamegosztásban. Mi itt Európában sok mindent szeretnénk tudni együtt csinálni, megosztani, megélni a párunkkal. Hogy lehet így jól megmaradni egymás mellett?

Popper Pétert olvasva van egy alapkérdés a kapcsolatokban általában. Tartanak-e valahonnan valahová? Azaz úton vannak-e, fejlődnek-e még. Ameddig igen, él a kapcsolat. Ha ismételjük ugyanazokat a konfliktusokat, ugyanúgy, már végszavaink vannak, nem él a kapcsolat.
Néhány szempont pontokba szedve.

Kapcsolati kötőanyagok

• szolidaritás egymás iránt
• vétójog – szólhatok, hogy ezt vagy azt ne csináld, mert nagyon fáj nekem és azt akkor komolyan kell venni.

5 egymástól független tényező, amelyeknek sokféle kombinációja lehet kapcsolatokban és nincs is mindig kölcsönösség:

1. szeretet
2. vágy
3. bizalom
4. tisztelet
5. kötődés

A partnerek egymás iránt ezek közül vajon melyiket és milyen mértékig érzik? Van-e benne tovább? Van-e kölcsönösség? Van-e hiány? Kinek mi kell ezek közül, hogy jól érezze magát a kapcsolatában? Lehet-e erről beszélni a partnerrel?

Füst Milán szerint a házasság 4 lábú asztal és bármelyik lába hiányzik, felborul:

1. legyen az életstílus közelálló (közös halmaz, a közös élményekre lehetőség)
2. szeretni is kell egymást, elfogadni úgy, ahogy van (igent mondok rád az összes hülyeségeddel együtt)
3. szexuálisan össze kell stimmelni, nincs mese
4. és a házasság gazdasági kapcsolat is, azaz a nyomor megöli a szerelmet – mondja Füst Milán.

Fejlődés

Egyáltalán mit jelent fejlődni egy kapcsolatban?

A partnerkapcsolatban a fejlődésnek nincs felső határa, de csak akkor, ha ez lesz a központi dolog a kapcsolatban. Ha mindketten erre elszántak vagyunk. Ha mindkettőnknek célunk, hogy együtt fejlődjünk, legalábbis úgy gondolunk az életre, hogy abban számunkra van személyiségünkben is fejlődési lehetőség. Például hogy jobb emberekké váljunk. Sokan ezt így fogalmazzák meg.

Egyénileg a fejlődést jelenti például, sok más mellett:

• egyre jobban tudom, mit akarok és mit nem
• ezt fel is vállalom a kapcsolataimban
• egyre kevésbé megfelelésből élek, választok, hanem autentikusan, belső igényem szerint
• tudok, merek igent és nemet mondani
• konfrontálódok az ügyemért, ha kell
• egyre felszabadultabban élvezem az életet
• jelen van a humor az életemben, egyre inkjább
• közösségben is képes vagyok spontán engedni magam megnyilvánulni
• gondoskodom a szükségleteimről, nem másoktól várom azt
• felelősséget vállalok magamért, szavaimért, tetteimért
• egyre inkább képes vagyok intim kötődésre
• tudok dolgozni, teremteni, alkotni, hozzájárulni az egészhez
• tudok, merek szeretni, közel engedni, megnyílni
• elbírom az érzelmi magaslatokat és a mélypontokat is az életemben

A kapcsolatok reflektívek, nem tudunk máshogy fejlődni, mint egymás tükrében. Ez emberi dolog és mindenféle kapcsolatunk forszírozza ezt, a család, a barátságok, szomszédságok, munkahelyi kapcsolatok és a többi fajta is. Mert minden elakadásom, minden megkötöttségem egy másik emberrel való kapcsolatomban tud előjönni, láthatóvá válni. Minél intenzívebb a kapcsolat, minél több időt töltünk benne, vagy minél mélyebb és intimebb, annál inkább tud refletív lenni. Ezért a párkapcsolat nagy lehetőség a fejlődésre.

5 alapkésztetése van az embernek:

1. evés, ivás
2. alvás
3. szex
4. életben maradás
5. az embernél az 5. a fejlődés (ettől vagyunk emberek és nem állatok, mert a többi az állatoknál is megvan)

Akár tudatosak vagyunk rá, akár nem, a fejlődés késztetése bennünk van. A párkapcsolatban folyton helyzetek vannak, amelyek tükröt tartanak, lehetőséget adnak a fejlődésre. A fejlődés motorja a konfrontáció, amit megelőz, ha valami nem oké, szenvedünk valami miatt a kapcsolatban. Lehet motor az egyéni frissülés is. Ha egyénileg tudunk megújulni, saját korlátainkat tágitani, akár a félelmeink felé haladva, annak a frissességét bevisszük a kapcsolatba. Új oldalainkat éljük meg és mutatjuk meg, erre a partnerünk is csak máshogy tud reagálni, mint addig. Nem tehet mást. Ezek lehetnek a szenvedélyes hobbik, a saját korlátaink feszegetése, új dolgok megtanulása, eddig félelmetesnek tűnő, de vágyott dolgok bevállalása, életünk fő célja felé haladás élménye, az egyéni sikerélmények.

Ismerlek

„Nahát, hogy te milyen máshogy gondolod ezt, mint én!”

Egyetlen egy azonos élményünk sincs a párunkkal. Annyira mások vagyunk. Óriási nagy tisztelettel lenne érdemes közelíteni a másik ember világához. Illúzió, hogy ismerjük a másikat. Még sok év együttélés után is az. Ha nem vagyunk tudatosak, szokások és panelek mentén megy a kapcsolatunk. És a gyerekkori megdolgozatlan sémáinkat ismételjük benne.

Kognitív szinten a legalsó vezérlőink a sémák, a maghiedelmeink. A bennünket vezérlő sémákra alapból nem vagyunk tudatosak. Ezek a sámáink kicsi gyerekkorunkban fejlődnek ki a számunkra fontos személyekkel való élményeink során. Pozitív és negatív sémákat is hordozunk. A negatív sémáink korlátoznak bennünket. Alapvetően kétfélék:

1. tehetetlenségünkre vonatkoznak
2. elutasítottságunkra vonatkoznak.

A párkapcsolatban is tudattalanul bennünket mozgató tehetetlenségi sémáink pl., hogy „gyenge vagyok”, „kiszolgáltatott vagyok”, „tehetetlen vagyok”, „egy csődtömeg vagyok”, „csapdában vagyok”, „engem nem becsülnek meg”, „másokkal összehasonlítva magam alul maradok”.

Elutasítottsági sémáink pl. „nem vagyok szeretetre méltó”, „én más vagyok, mint a többiek”, „értéktelen vagyok”, „nem vagyok vonzó”, „nem vagyok kívánatos”, „nem kellek senkinek”, „nem törődnek velem”, „egyedüllétre vagyok ítélve”.

Ezek a sémák tudattalanul vezetnek bennünket a kapcsolatban. Mivel korlátozó sémák, valamilyen hiány van mögöttük és ennek a hiánynak a betöltését, gyógyítását gyakran a partnerünktől várjuk, persze nem tudatos szinten.

És mivel a sémáim érzelmekkel rögzültek kicsi gyerekkoromban, a séma ajtaja is csak azzal az érzelemmel nyitható, amivel gyerekkoromban be lett csukva. Azaz ismételt érzemi átéléssel.

Amikor saját negatív sémáimat felülírom pozitív engedélyekre, új lehetőségek nyílnak meg számomra és kettőnk számára is a kapcsolatban.

Közös halmaz a MI

„Egy idős, nagyon okos pszichoanalitikusnak, Wilfred Bionnak a halála előtt nem sokkal az volt az utolsó mondata, hogy csak az lépjen kapcsolatba, aki szeret viharos tengeren vitorlázni. És ezt azért mondta, mert nagyon sokan jártak hozzá, akik azt hitték, hogy ha egy párkapcsolat viharos, akkor valami baj van. De ő rájött arra, hogy a párkapcsolat nem lehet más, csak viharos. Vannak olyan tengerészek, akik szeretik, élvezik, és túl akarják élni a viharokat. Sőt, ő egyenesen azt mondta, hogy aki nem élvezi, vagy el akarja kerülni a vihart, az ne is legyen tengerész.”
Feldmár András

Amikor belekezdünk egy kapcsolatban, meghal az ÉN, ahogy eddig volt és meghal a TE, ahogy eddig volt és létrejön a MI. Ha van valami vonzó a MI-ben, amit én csak veled tudok átélni, és te csak velem tudsz átélni, az lesz a közös halmaz ereje. A MI-t ápolni kell, különben elhalványul, elfogy. Itt van a közösen megélt élmények helye, az intimitásunk, az együtt átélt és létrehozott dolgok helye. A MI akkor marad életben, ha az mindkettőnknek fontos, keressük, ápoljuk, értékeljük a másik ezirányú fáradozásait.

Ha nincs MI, nincs párkapcsolat. Lehet egymás mellett élni, lehet kapcsolatunk valamire fókuszálva, mondjuk együtt szoktunk kirándulni, dolgozni valamin, szexpartnerek vagyunk, munkatársak vagyunk stb. A MI valami több, mint az ÉN és Te együtt.

 „Carl Whitakerrel, a családterápia egyik úttörőjével egy konferencia végén beszélgettem. Azt mondta nekem, hogy korán fog elmenni, mert nincs sok ideje. Az egész konferenciát hagyja a francba. Kérdeztem, mit hiányol. Semmit, felelte, csak hát az a helyzet, hogy elég idős és vagy ő, vagy a felesége most már nemsokára meg fog halni és ő minél több időt akar a feleségével tölteni. Aztán odahajolt a fülemhez és odasúgta, nehogy megmondjam a felesésének, de ha az asszony meghalna, akkor nem ő hiányozna neki. … a MI hiányozna, az a közösség, amiben a feleségével együtt van.”
Feldmár András: Személyes és személytelen

Asszertívabbnak kell lennünk

Valami konkrét, amit tehetek már ma. Coach szemmel nézve.
Vitás helyzetben harcolhatunk, de akkor mindketten veszítünk. Ha te vesztettél, én is vesztettem a vitában. A MI-t érte a veszteség.

Egy tartós kapcsolatban felvállalni a szükségleteimet és igényeimet, alapvető. De a mi kultúránkban a kommunikáció főleg intellektualizálás szintjén zajlik. Elmondjuk a véleményünket, hogy látjuk a másikat, a dolgot. Amiben nincs gyakorlatunk, az a belső élmény megosztása. Ez az egyik fő segítő a kapcsolatban.

Megosztani: Mi zajlik most bennem?

Jelenlegi kultúránkban, itthon és a nyugati kultúrákban ezt a terápiás terekben használjuk. Pedig ezt kellene a hétköznapi kapcsolatainkban is gyakorolnunk. Tudatosan belevinni a kapcsolatba ezt a kommunikációs szintet. Például úgy, hogy ennek keretet is adunk.

10 percet kapsz most és mondd!

Közben én:

• figyelek
• nem szólok bele
• nem mondok véleményt
• empatikus hallgatásom jelét adom csak neked, üzenem, megértettem, amit mondasz
• ha nem vagyok (még) kész mélyen megérteni, akkor inkább ne szóljak semmit és csak igyekezzek megérteni, hallgassak, befogadjak – önmagában ez is egy nagy gyakorlás, tanulás
• a mély megéréshez nyitott szívvel hallgatás szükséges
• nem vagyunk ellenfelek, társak vagyunk
• rákapcsolódunk az egymás iránt érzett szeretetre, felidézzük magunkban, hogy én ezt az embert szeretem (ha ez még igaz) és innen hallgatjuk egymást
• lehet, hogy több idő kell, hogy megértsük, ami elhangzott, nem kell azonnal reagálni, ülepedjen
• jobb a csend annál, mint ha bántanánk egymást
• a csendnél még több, ha ki tudjuk mondani, mi zajlik éppen bennünk

Ami a veszekedések közben hiányzik, az a kapcsolat. Úgy érzem, hogy elvesztettem veled a kapcsolatot. Ezért veszekszek. És mert szeretnék valamit kapni, amit nem kapok meg. És hát mi legtöbbet kaphatok tőled? A figyelmedet, az idődet. A legtöbbször elég jól meghallgatni, elmondani hagyni.

Úgyhogy olyan kommunikáció kell a kapcsolatokban – és nem csak a partnerkapcsolatban, ami ezt helyreállítja. Ez által visszaáll a harmónia és ebben az állapotban találunk megoldást, ha még probléma a probléma.

Ez is egy fejlődési lehetőség egyénileg is és kapcsolatilag is.

Nem érdemes hallgatni évekig, és nem mondani, mi van velem, azzal pazaroljuk az életünket. Mert lehetne több is, intimebb is, mélyebb is, gazdagabb is a kapcsolatunk. Egyszer kiborul a bili, sokkal nagyobb erővel, mint ha aktuálisan elmondanánk, mi van. A fejlődés a konfrontáció útján megy a laggyakrabban. De nagyon nem mindegy, hogyan, milyen stílusban konfrontálódunk.

Nőként a gondoskodó, szerető részünk mellé be kell hoznunk a kapcsolatba az önmegfogalmazó, céljait felvállaló, asszertív részünket. Férfiként, aki célját megvalósítja, domináns, szervező, előre törő, meg kell tanulni az érzelmes, kommunikatív, befogadó női részünket használni.

Irodalom, inspirációk, olvasnivaló

1. Popper Péter: Boldogtalan kapcsolatok (Mesterkurzus)
2. John Welwood: A szív ösvényén (2010)
3. Dr. Harville Hendrix: Pár – bajok és békés megoldások (1990)
4. Augustus Y. Napier: A törékeny kapcsolat (1990)
5. Találkozás Önmagaddal: Dr. Daubner Béla, Gánti Bence, Dr. Buda László
6. Feldmár András, Büky Dorottya: Kapcsolatok könyve (2018)