„Időzavarban nem lehet erős kapcsolatokat építeni. Egy kapcsolat értéke is lemérhető azon, hogy a partnerek mennyi időt szánnak egymásra az életükből, mennyit törődnek egymással. Néha az is elég, ha csak együtt vannak csöndben.

Kosztolányi írja egyik versében egy vonaton utazó nemzetközi társaságról: „Csöndjeink nem érnek össze végül, mivelhogy én magyarul hallgatok, ők svédül.”
Nagyon okos. Ugyanis olyan hallgatás is van férfi és nő között, ami nem ér össze. Az nem számít időnek. Alapvetően lényeges, hogy együtt hallgatnak-e, vagy külön-külön.”

Popper Péter

Hiányaim vannak

Asztrológusok mondják, ez a befelé nézés, újraértékelés ideje, egy ideje már. A kinti világ kifordult a régi rendjéből és nem is tudni, mikor lesz egy új nyugvópont és az milyen lesz. Szóval minden nagyon változékony, sok rugalmasság kell most, hogy hajlékonyan tudjunk menni az áramlattal. Nem feltétlenül a fősodorral, hanem inkább az univerzális, egyetemes, örök érvényű értékek vonalán. Mivel ez mindenkire vonatkozik, nekem is kihívás ez coachként. Irányban maradni, a lényegre figyelni.

Most a téma az emberséges kommunikáció a kapcsolatban. Mondhatom asszertívnek is, vagy tiszta kommunikációnak.

Egymással kölcsönhatásban, ember és másik ember közti kapcsolatokban (reflektíven) fejlődünk. Sokan keresünk. Párt. Partnert. Kapcsolatot. Szerelmet. Társat. Valamit. Valakit.

Ha aztán találtam Valakit, rögtön rávetítem az igényeimet. Ez a gyakorlatban úgy jelentkezik, hogy azt szeretném megélni tőle, általa, ami valójában nincs a helyén bennem és ami az én hiányom. Úgy választok partnert, hogy reményeim szerint ezt kapjam meg. Ezt a valamit, amit nem kaptam meg annak a legjobb idejében, valamikor a gyerekkoromban. Így alakulnak ki a partnerkapcsolatok. Legtöbb esetben. Ezek a mozgatórugóink. Habár a legtöbbször nem is tudunk róluk. „Csak szerelmesek leszünk.”

Hogy élem meg a kapcsolatot?

Anyuval való kapcsolatom milyensége az alapja az intimitáshoz való viszonyomnak. Szeretem, keresem, vagy éppen menekülök előle. A magzatlétem és a születésem utáni első 9 hónap a legjobb ideje ennek a megtapasztalásának. Amikor azért vagyok elfogadva, mert vagyok, úgy ahogy vagyok – ez az ősbizalom forrása számomra. A világ egy biztonságos hely. Itt szeretnek. Jó nekem. Ez mozgatja a kapcsolódásaimat, vagy ennek a hiánya.

“A testi közelség pszichológiailag és szellemileg is fontos. 1,5 méteren belül kell lennünk, akkor van együttlét, akkor van intimitás, akkor van minden.”
Felmár András és Büky Dorottya

Intimitás: egységélmény a másikkal. Ezt nem csak a szexben lehet elérni és átélni. Sokan ezzel azonosítják. Hanem a mindennapos odafigyeléssel. Azok az igazán hosszan tartó kapcsolatok – amiben mindkét fél jól van, emelkedik, legalábbis nem sorvad – ahol az intimitást a hétköznapokban rendszeresen meg tudják élni a partnerek egymással. Legalábbis a nyugati kultúrákban, ahol a „válj el és cseréld egy újabbra, keress egy jobbat, jobbat ígérőt” elfogadott, szabad, viszonylag könnyen megy és gazdaságilag is megoldható, mert ma már nincs az az anyagi függőség, gazdasági kényszerűség a legtöbb esetben, mint régen volt. De kulturálisan nagyon eltérőek lehetnek a férfi – nő dolgok, házasság, kapcsolat kérdése. Ha más kultúrából érkezett a társam, vagy érkeztem én hozzá, ez még összetettebb kérdés.

Az intimitás a kulcs a hosszan tartó és mélyülő kapcsolatokhoz.

Gránátalmafa gyümölccsel. Intimitás rendszeres megélése tudatosan.

Hogyan tudjuk rendszeresen megélni együtt az intimitást?

Elkezdjük megérteni egymást. Ennek szintjei vannak:

  1. ÉN mennyire ismerem magam (önismeret, mit tudok magamról, működésemről).
  2. Én beleélem magam a partnerem helyzetébe, ez már az intimitás (erre a homlok mögötti lebenyben a tükörneuronok tesznek képessé élettanilag).
  3. TE, a partnerem ugyanezt tudod, viszont.
  4. Így vagyunk MI: az általam megélt MI érzés + az általad megélt MI érzés.

Azután jön, hogy vagyunk mindketten a MI-ben? Szeretjük-e? Hiányos? Túl sok valami?
Mindketten készek vagyunk fejlődni, tenni érte – a kölcsönös odafigyelés gyakorlásával például?
Vagy az egyik dolgozik magán és a másik ezt nem jó szemmel nézi, nem akarja, kritizálja, hülyeségnek tartja és más? Akkor a MI folyamat nem megy, gyengül az intimitás és a kapcsolat is. Távolodás van.

Van, amikor teljesen tudattalanok a választásaink és azok is maradnak, akár egy közös életen át így vagyunk benne a kapcsolatban, házasságunkban. Van, amikor már tudatosabbak vagyunk, mert én már tudok ezt – azt magamról, a működésemről. De az elvárásaimat még mindig rávetítem a partneremre és elvárom, hogy olyan legyen, amit én szeretnék látni, tapasztalni tőle. Csinálja ezt, ne csinálja azt, így – úgy viselkedjen velem. És nem pedig megismerem, hogy ő milyen is valójában. Autentikusan.

Ez is megakasztja az intimitás mélyülését.

Persze a partnerem is rám vetíti az ő álmai igényét. Ettől szép-cifra a helyzet. Mégis, Popper Péter mondta, ha nem tetszik a párom úgy, ahogy van a legelején, bele se kezdjek a kapcsolatba. Mert arra számítani, hogy majd megváltozik, nem érdemes. Mert hát mi van, ha nem?

Mit tehetek én az intimitásért?

1. Megtanulok emberségesen viselkedni Veled

Az emberséges, vagy nevezhetjük – asszertív viselkedés egyik alapja, hogy szeretném, szándékom megőrizni a kapcsolatot. Fontos a kapcsolat. Azért teszek is. Senki nem születik asszertívnek. Megtanuljuk.

Az asszertív viselkedés azt jelenti, komolyan veszlek téged. A szándék számít.

Szándékom a leuralás, vagy a végletekig való alkalmazkodás, vagy az egyenragúság, te is, én is legyünk jól? És nem biztos, hogy az a vége az asszertív viselkedésemnek, hogy megvalósul, amit szeretnék, pont úgy, ahogy szeretném. De kifejezem magam és nem visszafojtom. És nem döngöllek le téged sem. Az igazi előnye a fejlődés lehetősége.

Az asszertivitás sem csak egy módszer. Benne van már a köztudatban, nagyon sok asszertív tréninget tartottam már én is. Csinálni mégis nehéz, amikor érzelmileg nyakig benne vagyok a helyzetben. Mert van ott egy érzékeny pillanat, amikor észreveszem, mit is csinálok, csinálnék ösztönösen. És akkor tudok váltani. Elővenni a tudatosságomat.

Nem mindenkinek megy és nem minden helyzetben megy. De aki és amikor készen áll rá, akkor ezt lehet gyakorolni. És bele lehet jönni. Hogy kihangosítom magam. Senki sem születik asszertívnek. Ezt megtanuljuk. Ha belátjuk az értelmét, értékét. A magyar társadalom nagyon agresszív, ezt mondta Dr. Daubner Béla pszichoterapeuta egy beszélgetésben nemrég. Rejtetten és nyíltan agresszív. Innen lehet továbbképezni magunkat a nyílt és egyben emberséges kommunikáció felé.

EMBERSÉGESEN ASSZERTÍV

  • Fontos a kapcsolatunk.
  • Te fontos vagy.
  • Én fontos vagyok.
  • Kimondom, ami bennem van.
  • Saját magamról beszélek, az élményemről, érzésemről, érzetemről, nehézségemről, nem rólad.
  • Kérek, kérhetek, egyértelműen, konkrétan.
  • Kérdezek, kérdezhetek.
  • Érdekel, hogy te hogy éled meg mindezt.
  • Nem megyek bele a harcolós játékba és az egymás lealázásába.
  • Nem hibáztatlak, mert tudom, hogy az én reakciómért én vagyok a „felelős”, bármit is teszel te.
  • Ez persze nem jelenti azt, hogy bármit megtehetsz velem.
  • Egyenrangúak vagyunk.
  • Azonos a felelősségünk a közös ügyünkben, kapcsolatunk milyenségében.
  • A szándék számít, mindennek az alapja.

Elkényelmesedtünk önmagunk faragásában és nevelésében, ellustultunk emberi kapcsolataink ápolásában, kikerüljük kényes és feszült helyzeteink megoldását. Jobb egy-egy tabletta beszedésével, erőfeszítés nélkül csökkenteni idegességünket, mint kemény munkával végigjárni egy önismereti utat, hogy saját erőnkből ismerjük meg feszültségeink okát és jussunk túl rajtuk. De vajon jobb-e?

Popper Péter

színeket varázsolok a kapcsolatba, szeretetnyelvek

2. Szeretetnyelvek

Mindenki másra érzékeny, fogékony és mástól érzi szeretve magát. Ha fontos a kapcsolat és figyelek, megtudhatom rólad, neked mivel tudok örömet szerezni. És fordítva.

Ha figyelek, azt is megtudhatom, neked mi nem megy, ne is várjam. Mert nem vagy a szavak embere, vagy mert nem vagy egy programszervező fajta. De az intimitásért és a kapcsolatért kell, hogy oda és vissza is működjenek csatornák közöttünk.

SZERETETNYELVEK

Szavak

Amikor kérdezlek, hogy vagy.
Amikor bátorítalak, biztatlak.
Amikor elismerem, mondom, milyen örömet, jót tettél nekem, vagy dicsérlek valamiért.

Minőségi idő

Olyan együttlét, program, közös tevékenység, amiben mindketten jól érezzük magunkat együtt.

Ajándék

Valami, amit szeretsz, biztosan örülsz neki. Mindegy, hogy kicsi, nagy, pénzben mit ér.

Szívesség, figyelmesség, segítség

Valami, amit megteszek, mert tudom, úgy szereted. Vagy segítek neked, mert kérted a segítségem és fontos vagy, ezért segítek (ami belefér és nem jár önfeladással).

Testi érintés

Ölelés, simogatás, érintés, egy ajándék masszázs tőlem, a tested kényeztetése a kezeim által.

Minőségi csend együtt

Együtt csendben lenni. Ennek mélysége és tartalma van, ha mindketten jól érezzük magunkat benne és nincs kényszer szólni, nincs elvárás belül a másik iránt.

Kézzel alkotni valamit Neked

Amikor rádhangolódok és csak neked készül valami. Egy étel, egy tea, vagy bármi.

3. Intézzem el magamnak

Mindezeket még azzal egészítem ki, hogy ha valamire vágyok a kapcsolatban, azt intézzem el magamnak. Vegyem kézbe az ügyemet. Szervezzek programot, kezdjek én adni masszázst, adni bátorítő visszajelzéseket a társamnak, vagy csak kezdjem kimondani az elismerő szavaimat felé, amikor őszintén vannak. Szokást tudok változtatni, behozni új dolgokat. Jobb, ha nem azon pörgetem magam, mit lenne jó kapni a páromtól, de sajnos, de kár, de fáj, hogy nem adja magától. És bizony lehet, hogy akkor sem fogja adni, ha én elkezdem „bemutatni neki’ a figurát. Jobb, ha nem is várom el, mert az már agresszió. Legyél más, mint ami vagy.

„Mi ketten nagyon – nagyon kevesek vagyunk egymásnak!”

És nem kell mindent vele megélni. Nem kell, hogy mindenem legyen a párom. Jó ha vannak embereim, akikkel szintén élek meg intim, bensőséges élményeket. Mert lehet, hogy nem ugyanott tartunk intimitás terén. Nekem most több kell, mint a páromnak. Valamiért.

Európában és a nyugati kultúrákban általában sokmindent szeretnénk mi nők a férfinkkel megosztani, együtt megélni. Legyen a szeretőm, barátom, bírja és állja a sarat az érzelmi hullámaimban, intellektuálisan is partnerek legyünk, segítsen a háztartásban és még sok más.

Nem minden kapcsolatban tud ez így működni. És egy kapcsolatnak is sok élete van, nem minden szakaszban működik így. Szerintem alapvetően fontos tudnunk, hogy a társunk nem azért van, hogy minket boldoggá tegyen. Neki is megvan a saját dolga a világban. Úgyhogy töltögessük a saját enrergia tartályunkat, ezt nem pótolja senki és semmi.

A coaching folyamatban ilyesmi témáidban is tudunk együtt gondolkodni, gyakorolni ezt a fajta kommunikációt, vagy megnézni, nálad mi van ennek az útjában.

ribizli, napfényben, töltsem fel energiatartáyaimat önállóan

„Egy kapcsolatot összetarthat a szeretet, tisztelet, vágy, bizalom, kötődés. Jó, ha ebből az ötből minél több megvan kölcsönösen, de bármilyen kombináció elképzelhető.
Nagyon kell szeretni valakit ahhoz, hogy a közelében tudjak élni. Mert minél közelebb kerülünk a másikhoz, annál gyakrabban ütközünk egymás különbözőségeibe, annál nyilvánvalóbb a másik végtelen mássága.
Ennek a radikális másságnak az elfogadása, sőt élvezete a szeretet.
Azért a kapcsolatért, amiben kölcsönös szeretet, tisztelet, bizalom és vágy van nem kell feláldozni a szabadságodat, nem kell szerkeszteni a gondolataidat. Egy jó kapcsolatban nem kell engedelmeskedni, megalkudni, szolgálni és megengedni, hogy a másik kihasználjon.”

Feldmár András

Olvasmány és film

  1. Feldmár András – Büky Dorottya: Kapcsolatok könyve (Újabb útmutató tévelygőknek)
  2. Feldmár András – Büky Dorottya: Másfél méter (Beszélgetések a szeretetről)
  3. Marshall B. Rosenberg: A szavak ablakok, vagy falak
  4. Gary Chapman: Egymásra hangolva (5 szeretetnyelv a házasságban)
  5. John Welwood: A szív ösvényén (Tudatos párkapcsolat – út önmagunkhoz és egymáshoz)
  6. Milyen hosszú az éjszaka (Our Souls at Night, 2017)